A látásélesség (vizus) hibáit rendszeresen szűrik Magyarországon: a
szemészeten egy tábláról betűket, jeleket olvastatnak le velünk. A nyilvánvaló
kancsalságot könnyű felismerni, a rejtett kancsalságot nehezebb, ehhez speciális
vizsgálat szükséges.
A tárgyakról mindkét szemünk ideghártyáján keletkezik kép, de azokat csak akkor
látjuk egynek, ha a két ideghártyán egymásnak megfelelő pontokra esnek. Ezen
alapul a térlátás, amit a gyereknek ugyanúgy meg kell tanulnia, mint a járást
vagy a beszédet. Akiknél a kétszemes együttlátás nem jól működik, nem
feltétlenül látszanak kancsalnak. Az agy a két szemet párhuzamos állásra
kényszerítheti, de ez fáradékonyságot, fejfájást okozhat. A betegek akár
megfelelő dioptriás szemüveg mellett is sokszor panaszkodnak migrénre,
hányingerre, fényérzékenységre, bizonytalan térérzésre, esetleg szédülésre,
kettős látásra is. Mozgó tárgyakat nehezen követnek, fáj a szemük, orrgyökük,
halántékuk vagy a tarkójuk. Már reggel vörös a szemük, és ez estére csak
fokozódik.
A diszlexia egyik oka is lehet rejtett kancsalság. Gyermekorvosok szerint
ilyenkor olvasás közben a gyerek szeme előtt ugrálnak a betűk, elhalványodik a
szöveg, nehezen követi a sorokat. A tábláról való másolásnál is nehézségei
adódnak. Sokszor meg sem rökönyödik a kérdésen, hogy „Melyik szemeddel nézed a
táblát?”, vagy „Szokott-e kikapcsolni az egyik szemed?”. Ugyanis az agy, hogy
kis pihenőhöz jusson, időközönként nem dolgozza fel az egyik szemből érkező
ingereket. Ezek a gyerekek gyakran csak félrebillentett fejjel, esetleg
iskolában a padon vagy otthon az ágyon fekve hajlandók olvasni, írni vagy tévét
nézni. Vagy ha valaki rosszul tájékozódik új helyen, nem mer fölmenni létrán,
csigalépcsőn, mindez úgyszintén lehet vizuális zavar következménye.
Fontos persze az orvosi diagnózis. A rejtett kancsalság felismerése és
mértékének megállapítása a szemészetben egy ismert eljárás (például
Maddox-kereszt) során történik. Az optikai szakboltokban dolgozó
optometrikusok is felismerik a rejtett kancsalságot, s ilyenkor a beteget
szemész szakorvoshoz irányítják. Mégis sokszor előfordul, hogy a kétszemes
együttlátás problémájára nem derül fény, vagy nem elég hatékonyan kezelik. Hogy
miért, arról megoszlanak a vélemények. Egy általunk megkérdezett szemorvos
szerint bár a probléma gyakori, sokaknál nem okoz panaszokat – ez függ az egyén
idegrendszerétől. Ráadásul ez a probléma hosszadalmas vizsgálatot igényel,
melybe sok állami rendelőben dolgozó szemész inkább nem is kezd bele. A szemész
szerint a betegek is hibásak abban, ha nem kapnak megfelelő ellátást, mivel a
többség nem képes a konkrét panaszait összeszedni, így az orvos kénytelen
találgatni.
Néhány hazai rendelőben az úgynevezett Pola-tesztes eljárást használják a
rejtett kancsalság feltárására, amit Hans Joachim Haase fejlesztett ki a Zeiss
munkatársaként több mint negyven évvel ezelőtt. Ez az emberi agyat és a két
szemet egységes rendszernek tekintve igyekszik a problémát megoldani. „Bár ma
még nagyon sokan furcsállják a binokuláris, és ezen belül is a prizmatikus
korrekciót, de vegyük figyelembe, hogy a század elején ugyanilyen furcsa volt a
cilinderes korrekció, és az idő igazolta szükségszerűségét. A jövőben ugyanez
a sors vár a Pola-tesztre is” – állítja a Zeiss Hungária Kft. a
tájékoztatójában.
Magyarországra egy olyan szemészorvos hozta be a módszert, aki saját maga olyan
migréntől szenvedett, hogy naponta többször hányt; kiment Németországba, kapott
egy megfelelő szemüveget és megszűntek a tünetei. Akkor lett a Pola-teszt, és a
szemüvegbe csiszolt prizmás megoldás elkötelezett híve. Az általa meghonosított
vizsgálati és terápiás gyakorlatot ma már több rendelőben is alkalmazzák.
A szakma egy része szkeptikus, mondván: a módszer nem tud többet a
hagyományosnál, s alkalmazóit a haszonszerzés motiválja. Aki bemegy, nem jön ki
prizmás szemüveg nélkül. Tény viszont, hogy sokaknak megszűntek a panaszaik, és
a rendelőbe csak két-három hónapos előjegyzéssel lehet időpontot kapni. Azt
szemész riportalanyunk is elismerte, hogy ezekben a rendelőkben a rejtett
kancsalság problémájára szakosodva valóban az egyénnek legmegfelelőbb szemüveg
megtalálásán fáradoznak.
Ugyanakkor a másik szakmai irányzat hívei azt mondják: nem győzik „leszedni” a
prizmákat a betegek szemüvegéről, mivel náluk kötnek ki mindazok, akiknek nem
vált be a módszer. Szerintük a szem és az agy nagymértékben képes
alkalmazkodni, valamint a szem pillanatnyi állapota is folyamatosan változik,
ezért a prizmatikus korrekcióval nem szabad teljesen „utánamenni” az éppen mért
értékeknek. Vagyis legtöbbször a hagyományos dioptriás üveg is kihúzza a szemet,
esetleg néhány, de semmiképpen sem magas számú prizma beépítése válhat
szükségessé. Súlyosabb esetekben pedig műtétet (is) javasolnak, ami persze elég
kockázatos.
Akár így, akár úgy, a fő probléma leginkább az, hogy a szülők nincsenek
megfelelő módon tájékoztatva a rejtett kancsalság tüneteiről és veszélyeiről,
ugyanis bizonyos életkorig megeshet, hogy a rendszeresen „kikapcsolt” szemből
érkező információk feldolgozásával az agy véglegesen leáll, így az a szem
úgynevezett tompalátóvá válik, vagyis funkcionálisan megvakul.
Végső soron, ami a két irányzat vitáját is illeti, a szakma és a beteg egyaránt
jobban járna az érdemi párbeszéddel és együttműködéssel.
2008. 05. 16. (XII/20)
