hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Albérlet helyett saját otthon

2007. 04. 25.
Egyre több példa születik arra, hogy kilátástalan helyzetben is saját lakáshoz jutnak családok vagy egyének, horribile dictu: pénzügyi tanácsadók segítségével. A sikertelenség legfőbb oka ugyanis az abszolút tájékozatlanság: az emberek többsége nincs tisztában a lehetőségekkel, így a hitelkínálattal sem, vagy például azzal, hogy használt lakásért is felvehető a szocpol fele. Kétrészes cikkünkben igyekeztünk összegyűjteni a lakásszerzéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, néhány sikeres történettel illusztrálva.

Az elmúlt évtized során megnőtt hazai fogyasztásért és az emelkedő
életszínvonalért komoly árat fizetünk: egyre több hitelt vesz fel a magyar
népesség. Ez nem különösebben meglepő, hiszen a magyar átlagbérekhez ma már
köztudottan nyugati árszínvonal társul. „A legfőbb probléma az, hogy az utánuk
hajított hitelek igézetében sokan hajlamosak önfeledt költekezésbe fogni, s
pillanatok alatt úszni a felesleges adósságokban” – mondta a Heteknek egy
lakáshitelekkel foglalkozó banki ügyintéző.

Pedig ma leginkább a lakás bizonyul olyan alapszükségletnek, amelynél többnyire
elkerülhetetlen a hitelfelvétel. Átlagemberként viszont lehetetlenség kiigazodni
a különféle támogatások, juttatások és banki hitelkonstrukciók dzsungelében.
Emiatt választják sokan pénzügyi tanácsadók szolgáltatásait, akik átlátják a
hazai feltételrendszert, és érdekük, hogy személyre szabott, működőképes
ajánlatot dolgozzanak ki ügyfeleik részére. Bizonyos esetekben el kellene
felejteni a régi beidegződéseket, miszerint az ügynök csak elviszi a pénzt, nem
pedig hozza. Más esetekben viszont erősen kell élni ezzel a feltételezéssel is:
sem a banki ügyintéző, sem a bank ügynöke nem tudja egy személyben érdemben
befolyásolni egy nagy szervezet működését, nem tud kitaposni egyedi
konstrukciókat. Ne várjuk tehát a csodát!

Nem teljesen igaz az állítás, miszerint nulla forinttal lakást lehet venni
(ahogy a következő példákból is láthatjuk), minden esetben szükséges pár
százezer forintos kezdő összeg, amivel az azonnal felmerülő költségeket ki lehet
fizetni. A lehetőségekről azonban jobb személyre szabottan tájékozódni –
segítséggel. A pénzügyi tanácsadók, azaz ügynökök általában öt-hat bankkal is
kapcsolatban állnak – ha ügyfelet hoznak a banknak, a banktól jutalékot kapnak.
Ahelyett tehát, hogy pusztán a reklám alapján választanánk a banki termékek
között, érdemes kikérni megfelelő referenciával rendelkező szakemberek
véleményét, hisz ők az apró betűs részeket is jól ismerik. Következzék néhány
figyelemre méltó eset.

Jövedelemigazolás és önerő nélkül

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!