hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Forradalmi előrelépés a rákkutatásban

2006. 09. 20.
Először sikerült génterápiás kezeléssel két embert visszahozni a halálból az Egyesült Államokban. A két férfi súlyos bőrrákban szenvedett, ám Dr. Rosenbergnek és kutatócsoportjának egyszerű, mégis forradalmi felfedezése óriási előrelépést hozott a rákkutatás történetében.



Mark Origer és lánya. Nem gondolta volna, hogy megéri az esküvőt

A Science magazin tette közzé az Amerikai Országos Rákkutató Intézet
munkatársának, Dr. Steven Rosenbergnek a felfedezését. Az általa végzett
génterápiának tizenhét, előrehaladott bőrrákkal küszködő beteg vetette alá
magát. A kezelés az ötvenhárom éves Mark Origer és a harminckilenc éves „Thomas
M” esetében volt teljesen eredményes. Mindketten bőr-, máj-, nyirokcsomó- és
tüdőrákból gyógyultak meg.

„A rákkal öt hosszú éven keresztül folytatott küzdelmem után, magam sem tudom,
hogyan, de épen és egészségesen vehettem részt lányom esküvőjén” – nyilatkozta a
The Daily Telegraphnak Mark Origer. 1999-ben melanomát (a bőr sötétbarna
elszíneződése, a bőrrák legsúlyosabb formája) állapítottak meg nála az orvosok,
majd 2002-ben a hát ugyanazon részén találtak egy rosszindulatú cisztát, és így
a rák 2004 júniusára már átterjedt a májára is. A különböző terápiák egyike sem
volt képes megállítani a rák terjedését. 2004 decemberében esett át először a
Rosenberg-féle kezelésen, és már abban a hónapban jelentős javulást tapasztalt.
Januárban a daganat mérete felére csökkent, és szeptemberre már csak egy pici
pötty maradt a máján lévő nagyméretű daganatból, amit a sebésznek gyerekjáték
volt eltávolítani.

„Másfél évig tartó gyógykezelés után két páciensünk százszázalékosan
meggyógyult” – szól az orvosok múlt heti hivatalos nyilatkozata. Ez az első
alkalom, hogy ilyen hosszadalmas génterápiával sikerült rákbetegségben
szenvedőket meggyógyítani.

A génterápia során módosítják a páciensek speciális fehérvérsejtjeit, a
T-sejteket. A beteg testéből kinyert T-sejteket először sokszorosítják, majd egy
vírus segítségével olyan receptorgéneket juttatnak beléjük, amelyek lehetővé
teszik a rákos sejtek azonosítását. Miután a nagyszámú módosított T-sejtet
visszafecskendezik az emberi szervezetbe, azok elkezdik a rákos sejteket
elpusztítani, mivel már kellő számban vannak ahhoz, hogy egy kifejlettebb vagy
áttételes daganattal is elbánjanak.

Egy kis finomítással akár többféle ráktípusra is alkalmazható lesz az eljárás,
bár az új gyógykezelés az emberi szervezet védekezéséért felelős immunrendszeren
is múlik. Dr. Rosenberg több receptorcsoportot fedezett fel, amelyek több mint
százszoros hatékonysággal képesek az immunrendszert támogatni a rákos daganatok
megsemmisítésében. A kutatócsoport az immunsejteket mell-, tüdő- és májrákra is
specializálta. „Jelenleg felfedeztünk más nyiroksejt-receptorokat, amelyek
felismerik a mell-, tüdő-, illetve egyéb ráktípusokat. Ezekkel a hathatós
receptorokkal a közönséges sejtek átalakíthatók olyan sejtekké, amelyek
felismerik az említett ráksejteket.” Az ígéretes kísérletek az amerikai
hatóságok engedélyével egy hónapon belül elkezdődnek, mindazonáltal a tudósok
óvatosságra intenek, mondván: a hatékony megoldásra még egész biztosan éveket
kell várni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!