Magyarországról rajtol a 2022-es Giro d Italia országúti kerékpáros körverseny
Eredetileg tavaly lett volna Budapest az első állomása az olasz körversenynek
Magyarországról rajtol a 2022-es Giro d Italia országúti kerékpáros körverseny

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 10. 29.
Amint a cyclingnews szakportál kiemelte, jövő szerdán Budapesten mutatják be a három magyarországi etap útvonalát, az ünnepségen jelen lesz Valter Attila, aki az idei Girón három napon át viselte az összetett éllovasnak járó rózsaszín trikót, valamint a viadal 1987-es győztese, az ír Stephen Roche.

Magyarország eredetileg tavaly lett volna házigazdája a Grande Partenzának, ám akkor a koronavírus-járvány miatt a viadalt őszre halasztották és teljes egészében Olaszországban rendezték. A 105. Giro d'Italia május 6-án rajtol, a három magyarországi szakasz után 9-én szünnap és az olaszországi transzfer következik a cyclingnews szerint. A verseny május 29-én ér véget.

Az eredeti tervek szerint tavaly egy rövid budapesti időfutammal kezdődött volna a Giro, ezt követően Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokra került volna sor. Magyarországot korábban még egyik háromhetes verseny sem érintette.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos június elején jelentette be, hogy kormány-előterjesztést dolgoztak ki a jövő évi Grande Partenza és az első három szakasz magyarországi megrendezéséről. A Girót szervező RCS Sport egy hónapja közölte, hogy jövőre külföldön kerül sor a viadal Nagy Rajtjára.  

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke az MTI megkeresésére kiemelte: teljes szemléletváltás történt néhány éve a kerékpársportban, emellett Magyarország mint turisztikai desztináció is felértékelődött az elmúlt években.

"Egy olyan patinás sportturisztikai és egyben médiaprodukciót, mint a Giro d'Italia, a szervezői nem vihetnek akárhová.

A világ második legnagyobb kerékpáros körversenyének szervezője méltó helyszínnek tartja Magyarországot a Giro márkanév építéséhez? Hogy igen, az közös sikerünk" - jelentette ki az MKSZ elnöke.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!