hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kerékpár és a városi bringázás története
Suhanó mindennapok
A kerékpár és a városi bringázás története

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 10. 04.
Napjainkban egyre elterjedtebb a kerékpározás. Rengetegen pattannak két kerékre sportolás, egészségmegőrzés, túrázás céljából, de van, akinek ez jelenti a napi közlekedési eszközt.

A ma élő emberek számára a bringa teljesen meg­szo­kott, hétköznapi dolog. Mindenki megtalálhatja a maga szükségeihez és íz­léséhez mérten a legtökéletesebb kétkerekűt. A terepre használható MTB-től kezdve a városi bicókon át egészen az országúti verseny­kerék­párokig nagy spektrum tárulkozik fel a vásárló előtt. Ez nem volt mindig így.

Fából vasparipa

Az első kerékpár Karl von Drais, egy német nemes erdőtiszt nevéhez fűződik, aki egy merev favázra két ke­reket illesztve 1817-ben egy lábbal hajtott, pedál nélküli modellt tárt a publikum elé.

1839-ben született meg az első pedállal ellátott bringa, mely Kirkpatrick Macmillan skót kovács nevéhez köthető. Később pedig rájöttek arra, hogy a tempót bizonyos átalakításokkal lehet növelni, ezért erőátviteli szem­pontokat figyelembe véve a ve­locipéd nagyobb első kereket kapott, hogy a közlekedés egy hatékonyabb eszközévé tegyék. 1885-ben John Kemp Starley állt elő az első olyan kerékpárral, ami már jobban hasonlított a ma álta­lunk ismert és használt kivitele­zésre. Ekkor jelent meg a hajtó­kart és a hátsó kereket összekötő, a rajtuk lévő fogaskerekek segítsé­gével működő lánc. Ezenkívül pedig a két kerék mérete közel azonossá vált.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!