Egymásnak estek a demokraták: republikánus áttöréstől tartanak Virginia után
Sokak szerint a választók ítéletet mondtak Biden felett
Egymásnak estek a demokraták: republikánus áttöréstől tartanak Virginia után

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 11. 04.
A demokraták egymást hibáztatják a keddi virginiai kormányzóválasztási vereség után, amely a legutóbbi, 2009-es virginiai vereségre, majd az azt követő 2010-es félidős választásokra emlékezteti őket, amelyet Barack Obama akkori demokrata elnök kudarcnak nevezett - jelentette szerdán az amerikai sajtó.

A virginiai választás eredményéről korábban itt írtunk részletesebben. 

A republikánusok jelöltje, Glenn Youngkin nyerte meg kedden a virginiai kormányzóválasztást a demokrata Terry McAuliffe előtt. Egyes szakértők szerint egy évvel azután, hogy Joe Biden a 2020-as elnökválasztáson Virginia államban 10 százalékponttal győzött, a mostani eredmény egyfajta ítéletként értelmezhető Biden elnökségével kapcsolatban. A virginiai vereség különösen riadalmat okozhat a párton belül a jövő évi félidős választások miatt, amikor a washingtoni kongresszus irányítása a tét - mondták az elemzők.

Össztűz alatt a kongresszus

Vannak olyan demokraták, akik arra fogják a vereséget, hogy a választás előtt nem sikerült elfogadtatni a szenátussal Biden infrastrukturális és szociális csomagját. A vesztes McAuliffe és szövetségesei már korábban azt szorgalmazták, hogy a képviselőház fogadja el a szenátus által jóváhagyott, kétpárti infrastrukturális törvényjavaslatot, mert abban bíztak, hogy ez győzelemhez segítheti őt. Azonban a törvényjavaslatokat azóta sem fogadták el, mégpedig a demokrata párton belül - a centristák és a mérsékeltek között - kialakult ellentétek miatt.

A Hetek aktuális lapszámában a republikánusok virginiai kampányáról, annak család-, és gyermekvédelmi éléről és ennek Magyarországig ható tanulságairól olvasható elemzés. 

Biden szerdán azt mondta: szerette volna, ha gazdasági csomagjait még a választások előtt megszavazza a kongresszus.

30 százalékban Biden a hibás?

Chuck Rocha demokrata stratéga, aki Bernie Sanders vermonti független szenátor elnökválasztási kampányának vezető tanácsadójaként dolgozott, azt mondta: a virginiai vereségért 70 százalékban a kongresszust, 30 százalékban pedig Bident hibáztatja.

Több demokrata szerint a keddi választási eredmények tanulsága, hogy csökkenteni kell a pártbeli feszültségeket, és hogy a gazdasági csomagok elfogadásával be kell bizonyítaniuk cselekvőképességüket a választóknak.

A progresszív baloldali csoportok is élesen kritizálták a demokratákat és McAuliffe-et, szerintük

"lélektelen" volt a kampányuk, nem foglalkoztak a választókat igazán érdeklő kérdésekkel.

Közös közleményükben azt írták: Terry McAuliffe kampánya erőtlen volt, sokat foglalkozott Donald Trump volt elnökkel, ahelyett, hogy a választókat leginkább érdeklő kérdésekre összpontosított volna.

Mit kezdtek eddig a megszerzett hatalommal?

A CNN hírtévé online elemzésében azt írta: a keddi eredmények fényében az országban "nagy az elégedetlenség azzal kapcsolatban, hogy a demokraták mit tudtak eddig kezdeni a 2020-ban nekik adott hatalommal".

Kevin McCarthy, a képviselőházban jelenleg szűk kisebbségben lévő republikánusok frakcióvezetője szerdán azt mondta:

pártja több mint 60 képviselői mandátumot is elvehet a demokratáktól a jövő évi félidős választásokon.

New Jersey államban szintén kormányzóválasztás volt kedden, amelyet végül szoros versenyben a jelenleg is hivatalban lévő jelölt, a demokrata Philip Murphy nyert meg a republikánus Jack Ciattarellivel szemben. Szakértők szerint az, hogy a demokraták jelöltje csak rendkívül szűk többséggel győzött, szintén egy figyelmeztetés lehet a párt számára, ugyanis előtte az elemzők egyértelmű demokrata győzelmet vártak.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!