Egy friss prognózis szerint enyhülni fog a Fidesz és az EU viszonya
Egy friss prognózis szerint enyhülni fog a Fidesz és az EU viszonya

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 04. 08.
A Fidesz választási győzelme az Európai Unióval jogállamisági kérdésekben kialakult feszültség és az uniós folyósítások körüli, ehhez kötődő bizonytalanságok elhúzódását jelentheti, de a valószínű forgatókönyv mégis az, hogy végül enyhülnek ezek a feszültségek - áll a Fitch Ratings csütörtök este Londonban ismertetett állásfoglalásában.

A nemzetközi hitelminősítő közölte: a magyar gazdaságra érvényben tartott növekedési előrejelzéseit továbbra is arra a feltételezésére alapozza, hogy Magyarország hozzájut a Európai Unió által a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére Next Generation EU (NGEU) néven meghirdetett helyreállítási alapból számára rendelkezésre álló 7,2 milliárd euróhoz. A Fitch hangsúlyozza, hogy az összeg a tavaly megtermelt magyar hazai össztermék (GDP) 5 százalékával egyenlő.

A hitelminősítő felidézi csütörtöki tanulmányában, hogy e feltételezését vette figyelembe idén januárban is, amikor változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország devizában denominált hosszú futamidejű államadósság-kötelezettségeinek "BBB" szintű, befektetési ajánlású osztályzatát.

A besorolás megerősítéséről szóló, január 28-án Londonban bejelentett döntés indoklásában a Fitch Ratings közölte: várakozása szerint a magyar gazdaságban az idei év második felétől jelentős élénkítő hatást gyakorolnak az NGEU-folyósítások. 

A hitelminősítő abban az elemzésében is kitért arra, hogy e folyósítások a jogi viták megoldásától függnek, de közölte azt is, hogy várakozása alapján az áprilisi országgyűlési választások után Magyarország tárgyalásokat kezdeményez az Európai Bizottsággal a jogállamisági nézeteltérések ügyében.

Konfrontáció vagy enyhülés?

Csütörtök este Londonban ismertetett újabb állásfoglalásában a Fitch úgy fogalmazott: a vasárnapi választási eredmény arra bátoríthatja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy fenntartsa konfrontációs alapállását az EU-val folytatott vitákban. A hitelminősítő szerint ráadásul mindkét fél álláspontjának további keményedését vetítheti előre az is, hogy az Európai Bizottság a választások után bejelentette az eljárás formális elindítását a feltételességi mechanizmus alapján, amely az európai uniós források folyósítását a jogállamisághoz köti. 

A Fitch Ratings közölte: ez a forgatókönyv kockázatokat jelent arra a várakozására, hogy a Magyarországnak elkülönített NGEU-finanszírozások folyósítása az idei év második felétől elkezdődhet. A hitelminősítő hangsúlyozta ugyanakkor:

alapeseti feltételezése továbbra is az, hogy enyhülnek a magyar kormány és az EU közötti feszültségek, van ugyanis példa arra, hogy Magyarország engedett az Európai Unióval folytatott vitákban.

A cég előrejelzése szerint ha mégsem sikerül elérni az NGEU-finanszírozások folyósítását, az már jövőre akár 1,5 százalékponttal visszafoghatja a magyar gazdaság növekedési ütemét, tekintettel arra, hogy ezek a finanszírozások fontos és alacsony költségű beruházási forrásokat biztosítanak.

Mindenképp lassul a magyar gazdaság

A Fitch Ratings prognózisa szerint a magyar hazai össztermék növekedési üteme az idén mindenképpen jelentősen lassul, elsősorban azért, mert a magas infláció a hazai fogyasztásra, az ukrajnai háború a külső keresletre gyakorol jelentős negatív hatást. 

A hitelminősítő 2022-re 2,8 százalékos magyar GDP-növekedést valószínűsít a tavalyi 7,1 százalékos bővülési ütem után, jövőre 3,8 százalékos növekedéssel számol a magyar gazdaságban.

A londoni elemzői közösségben vannak ennél számottevően derűlátóbb előrejelzések is. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) Londonban bemutatott, az ukrajnai háború miatt soron kívül összeállított új regionális előrejelzésében 2022-re 3,5 százalékos magyar GDP-növekedést valószínűsített. Ez az előző prognózisban szereplő ütemhez képest 1,3 százalékponttal rontott becslés, de a bank jövőre már 4,5 százalékos növekedéssel számol a magyar gazdaságban.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!