hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A VW csak a kezdet? A német cégek negyede tervez gyárbezárást
A német kormányválság margójára
A VW csak a kezdet? A német cégek negyede tervez gyárbezárást

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2024. 11. 21.
Nemcsak a demokrata párti kampánystratégia omlott össze a tengerentúlon, hanem a német kormány is komoly krízisbe került. A politikai válság hátterében a szakemberek főként a gazdaság helyzetét említik, ami természetesen jelentős kihatással van a költségvetésre is.

Már egy évvel ezelőtt is felmerült egy esetleges kormánybukás lehetősége Németországban, most azonban ténylegesen be is következett a pénzügyminiszter menesztésével. Christian Lindner távozása nyomán a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) miniszterei is kiléptek a kormányból. Mivel a Zöldek maradtak a koalícióban, Olaf Scholz bejelentette, hogy egyelőre kisebbségben folytatják a kormányzást, de januárban bizalmi szavazást kér a parlamentben. Christian Lindner szerint a kancellár nem ismerte el, hogy az országnak új gazdasági modellre lenne szüksége – ez okozta azt a konfliktust, amely végül kenyértöréshez vezetett.

De miért is van szüksége Németországnak új gazdasági modellre? – erre a kérdésre kerestük a választ szakemberek segítségével, akik szerint komoly válságban, sőt egyesek szerint agóniában van a német gazdaság, amit a jelenlegi politikai irány láthatóan nem képes megoldani.

Történelmi válságban a német gépjárműipar

„Az elmúlt 50-70 évben átéltek már néhány krízist a németek, és mindig sikerült kimászniuk a gödörből” – állítja Matus Tibor, a Makronóm Intézet elemzője, aki a Hit Rádió Világnézet című műsorában beszélt arról, hogy bár kétségtelenül nagy a baj, mégsem nevezné agóniának azt a folyamatot, amelyen az Európa gazdasági motorjának is titulált Németország átmegy, és remélhetőleg most is meg fogja találni a kiutat. Ez nem mellesleg Magyarország érdeke is, hiszen ezer szállal kötődünk a német gazdasághoz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!