Harris stábja azt kommunikálja, hogy az alelnöknek megvan a szükséges számú támogatója a Demokrata Párt delegátusai között, akik eddig szinte kivétel nélkül Joe Biden mellett kötelezték el magukat, ám az elnök visszalépése után szabadon dönthetnek a szavazatukról az augusztusi chicagói országos jelölőgyűlésen.
Donald Trump és kampánycsapata pedig azt kommunikálja nyilvánosan, hogy minden rendben, Kamala Harrist még könnyebb lesz legyőzni, mint az öreg, szenilitás jeleit mutató Joe Bident. Ezt a véleményt azokra a korábbi felmérésekre alapozzák, amelyek azt mutatták, hogy az alelnök még az elnöknél is népszerűtlenebb. A Trump elleni merényletkísérlet pedig szimpátiaszavazókat hozhatott a volt elnöknek, legalábbis a várakozások szerint.
Most azonban váratlan fordulat történt, a merénylet és a lemondás után készített első közvélemény-kutatás Harris kétpontos előnyét mutatta Trumppal szemben, 47–45 arányban. Amikor az ifjabb Robert F. Kennedy bevonásával háromszereplősre bővítették a versenyt, Harris előnye még nagyobb lett, 42 százalék Trump 38 százalékával szemben, míg a függetlenként induló Kennedy 8 százaléknyi támogatóra számíthat.