hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Trump és a Capitolium „ostroma”: ami a jelentésből kimaradt
Ellentmondásos a 18 hónapig tartó vizsgálódás végterméke
Trump és a Capitolium „ostroma”: ami a jelentésből kimaradt

AP/John Minchillo

2023. 01. 05.
A Capitolium két évvel ezelőtti  „megrohamozása” óta eltelt idő egy erről szóló könyv előszava szerint arról tanúskodik, hogy „hogyan alakít át a vállalati és a politikai elit, a hírszerző szolgálatok és a média oligarchikus szövetsége egy alkotmányos köztársaságot egy harmadik világbeli megfigyelő állammá”. Mindezt most aktuálissá teszi a Kongresszus január 6-át vizsgáló bizottságának decemberben kiadott jelentése.

A Capitolium elleni 2021-es támadás körülményeit vizsgáló képviselőházi testület, a „Január 6. Bizottság” régóta halogatott jelentését végül december 22-én éjszaka tette közzé, amikor a legtöbb amerikai már inkább a karácsonyra, semmint a politikára koncentrált. A 18 hónapig tartó vizsgálódás végterméke kellően ellentmondásos ahhoz, hogy valóban jobbnak tűnhetett a hétvége előtti hírdömpingben tálalni.

A lényeget már úgyis kiemelték a hét elején: a hét demokrata és két republikánus tagból álló bizottság javasolta, hogy az Igazságügyi Minisztérium bűnvádi eljárást indítson Donald Trump ellen kormányellenes szervezkedés, lázadás szítása, felbujtás, valamint a kongresszus működésének akadályozása miatt. Amennyiben Merrick Garland igazságügyi miniszter helyt ad a kérésnek, és az esetleges vizsgálat a bűnösség megállapításával zárul, a volt elnök soha többé nem vállalhat hivatalt, sőt akár rács mögé is kerülhet.

Amiről a jelentés hallgat

A megfogalmazott vádpontok jelzik, hogy a kezdeti narratíva – amely szerint Trump beszéde hergelte fel a tömeget – megváltozott, és most már hónapokon át szövögetett puccskísérlettel vádolják az exelnököt. De hogy valójában mi történhetett, ahhoz mégsem a jelentés tartalma visz közelebb, hanem az, ami kimaradt belőle.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!