Nem a tüntetők brutalitása, hanem stroke okozta a Capitoliumot védő rendőr halálát
Az orvosszakértői jelentés egyértelműen természetes okokat említ
Nem a tüntetők brutalitása, hanem stroke okozta a Capitoliumot védő rendőr halálát

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 21.
Nem tüntetők, hanem szélütések okozták  Brian Sicknick rendőrtiszt halálát, amikor az amerikai törvényhozás épületét védte januárban az erőszakos tüntetőktől - jelentette be a washingtoni orvosszakértői hivatal hétfőn este.

Sicknick a január 6-i zavargások másnapján vesztette életét, s a capitoliumi rendőrség által akkor kiadott jelentések szerint tüntetők vegyszerrel fújták le, mire a 42 éves rendőrtiszt összeesett és másnap elhunyt.

A hónapokig tartó részletes nyomozás nem igazolta ezt a feltételezést.

A washingtoni orvosszakértői hivatal munkatársa, Francisco Diaz igazságügyi orvosszakértő - a The Washington Post című lapnak nyilatkozva - közölte, hogy

a rendőrtiszt halálát nem külső beavatkozás okozta, hanem két, egymást követő szélütés (stroke).

Hozzátette: a rendőrtiszt boncolása során nem találtak bizonyítékot arra, hogy vegyszerek váltottak volna ki nála végzetes reakciót.

Diaz ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a január 6-i események "szerepet játszottak (Sicknick) állapotának alakulásában". Az adatvédelmi jogszabályok miatt azonban arról nem adhatott tájékoztatást, hogy a rendőrnek voltak-e már korábban is egészségi problémái.

Brian Sicknick egyike volt annak az öt embernek, akik életüket vesztették, amikor tüntetők január 6-án megrohamozták a Capitoliumot, azt követően, hogy Trump nagygyűlést tartott a közelben. A törvényhozásban a novemberi elnökválasztás eredményét készültek hitelesíteni. A volt elnök ellen a demokrata többségű képviselőház lázadás szítása miatt alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) indított, a Capitolium megtámadása előtti nagygyűlésen mondott, "gyújtó hangú" beszédére hivatkozva. Trumpot végül - az eljárás végén - a szenátus felmentette.

Számos verzió elterjedt a rendőr haláláról, természetes okokra senki sem gondolt

A múlt hónapban két férfit tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy ők támadták meg Sicknick rendőrtisztet és ártalmas vegyszerrel fújták le.

Az ügyészek és az igazságügyi orvosszakértő azonban nem bizonyította az összefüggést a rendőr halála és a ráfújt szer között.

Ennek megfelelően a 32 éves Julian Elie Khatert és a 39 éves George Pierre Taniost a rendőrtiszt halálával nem vádolják, de más vádpontokban (például szövetségi tisztségviselő megtámadásában, fizikai erőszakban, majd a nyomozás akadályozásában) továbbra is büntető eljárás folyik ellenük.

A Capitolium elleni támadás miatt egyébként eddig több mint 400 ember ellen emeltek vádat.  

A The New York Times című amerikai napilap az egyik februári riportjában - a bűnüldöző szervek jelentésére hivatkozva - még arról számolt be, hogy

Sicknicket leütötték tűzoltó készülékkel, de ezt a cikket később javították.

A capitoliumi rendőrség később azt közölte, hogy kollégájuk az épület védelmezése közben

"összeesett a sérülései következtében".  

Az igazságügyi orvosszakértői jelentés nyilvánosságra hozatala után a Capitolium rendőrsége t adott ki, amelyben hangsúlyozta: elfogadják az orvosszakértői megállapításokat, de ez "nem változtat azon a tényen, hogy Sicknick kötelessége teljesítése közben hunyt el, amikor bátran védte a Kongresszust és a Capitoliumot".

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!