hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Trump eltörlése: gőzerővel épül az amerikai áldemokrácia rendszere
A pénzügyi és techelit könyörtelenül leszámol az elnökkel és politikai mozgalmával
Trump eltörlése: gőzerővel épül az amerikai áldemokrácia rendszere

A Nemzeti Gárda biztosítja a Capitoliumban zajló impeachment eljárást.(Fotó: AP / J. Scott Applewhite)

2021. 01. 14.
Ilyen csúnya hatalomátadási procedúrát még nem látott Amerika. Úgy tűnik, már mindenki nyílt kártyákkal játszik: a demokraták egy csoportja újabb impeachmentet indított Trump ellen, a pénzügyi és techelit pedig könyörtelenül leszámol a mentőöv után kapkodó elnökkel és politikai mozgalmával.

A z amerikai demokrácia végveszélybe került! – hirdeti számos konzervatív influenszer. A demokraták ugyanis a georgiai győzelmükkel a Szenátusban is többséget szereztek, tehát a progresszív baloldali párt útjában többé semmilyen törvényhozási akadály nem áll: gyakorlatilag azt tehetnek majd, amit akarnak a következő négy évben.

Egyedül a Legfelsőbb Bíróság szabhatna gátat ennek, ám egyelőre a konzervatív többségű testület túlontúl konzervatívnak bizonyul ahhoz, hogy tevékenyen beavatkozzon a több hete tartó választási káoszba. Legutóbb most hétfőn utasították vissza, hogy a választási csalásokkal kapcsolatos még folyamatban lévő pennsylvaniai, georgiai és wisconsini ügyeket gyorsított eljárásban bírálják el. A testület egyértelműen arra játszik, hogy január 20-a után már úgyis kész tények elé lesz állítva mindenki, legfőképpen az igazáért küzdő elnök.

Nem is azzal van önmagában probléma, hogy egy párt ekkora legitimációt kap a választóktól, sokkal inkább azzal, hogy ezt mire használja. Márpedig a pártelit nem rejti véka alá szándékát: még meg sem melegedett alattuk a szék, máris beindították a trumpizmus teljes eltörlésének végső programját.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!