hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi vezetett több ember halálához a Capitolium ostrománál?
Harag és megosztottság az Egyesült Államokban
Mi vezetett több ember halálához a Capitolium ostrománál?

Fotó: AP / Jose Luis Magana

2021. 01. 14.
A Capitolium múlt szerdai – elítélendő és elfogadhatatlan – ostroma azért is tragikus, mert nem várható, hogy az idevezető problémákkal való szembenézés követi. A válasz inkább azoknak az elhallgattatása, akiket eddig sem hallgattak meg. Egy közülük az épületben lelőtt nő – személyes története talán árnyaltabb részletekkel szolgál a történtekhez.

Az amerikai konzervatívok sokszor büszkék rá, hogy rendezvényeiken összeszedik a szemetet maguk után, és tisztelik a rendőröket és a törvényt. A leköszönő elnök „rallijai” a nagy tömeg ellenére sem szoktak balhésak lenni; ilyesmire leginkább 2016-ban lehetett példát látni, amikor Bernie Sanders támogatói provokálták a trumpistákat. Ennek ellenére felelőtlenség volt ilyen érzékeny, az egész konzervatív mozgalmat aláásni képes pillanatban és helyre szervezni a tüntetést, hiszen, ha nem is volt törvényszerű, hogy elszabadulnak az indulatok, a lehetőség ott volt.

Tucker Carlson, a Fox csatorna műsorvezetője felvetette, hogy ha volna igény az amerikai társadalomban a megoldáskeresésre, akkor fontos lenne megvizsgálni az olyan résztvevők motívumait, mint Ashli Babbitt. 

„Nem úgy nézett ki, mint azok a dühös suhancok, akik az elmúlt hónapokban szétverték a városainkat…

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!