Abban a háborúban Oroszország állt szemben a Törökország mellett kiálló európai nemzetekkel. Az évekig tartó vérengzésben egymillió ember halt meg, mégis jószerint elfelejtettük. Irodalmi művek, filmek sem igen készültek róla.
Ma szinte ugyanott újra háború zajlik, amelynek képei, történései valós időben érkeznek a képernyőnkre és telefonunkra. A háborús hírek kavalkádjában percenként megdöbbenhetünk, felháborodhatunk, rémületbe eshetünk vagy meghatódhatunk. De vajon többet tudunk az igazságról, mint a 19. század embere? Nem feltétlenül: szinte minden eseménynek két vagy még több narratívája verseng az elfogadásért.
A frontvonalaktól távolabb sem egyértelmű, mi mozgatja a történéseket. Miért lett hirtelen 400 forint egy euró, miközben a háborúban álló Ukrajna valutája kisebb árfolyamesést szenvedett el? Ha egy európai uniós országnak százezres lélekszámú kisebbsége él Ukrajnában, miért várják el tőle, hogy ugyanolyan háborús retorikát használjon, mint a több ezer kilométerre – vagy épp a tengerentúlon – fekvő országok, amelyeknek nem kell aggódniuk honfitársaik sorsáért? Sorolhatnánk még a kérdéseket, amelyekre nem tudjuk a választ. A háború végét sem látjuk még, de a költővel együtt azért reménykedhetünk:
„Lesz még egyszer ünnep a világon, Majd ha elfárad a vész haragja, S a viszály elvérzik a csatákon”.
2022.03.11. (XXVI/10)
