hetilap
Hetek hetilap vásárlás

Kedves Olvasó!

Közép- és Kelet-Európa megtörésén dolgozik Amerika
Kedves Olvasó!

Bár Amerikának ránézésre semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, és főleg nyeresége nem származik abból, hogy megszegi az oroszokkal eddig fenntartott kényes status quót; kell, hogy legyen ráció amögött, hogy a Nyugat miért provokálja az orosz felet a NATO ukrajnai tevékenységével.

Hiszen a nemzetközi kapcsolatokban abból szokás kiindulni, hogy a felek racionálisan viselkednek. Akkor mégis mit művelnek nyugaton? Miért kellett például elhallgattatni Kay-Achim Schönbach német parancsnokot, aki nonszensznek nevezte, hogy Oroszország további területeket akarna elfoglalni?

A világháborúk alatt és után a nyugati szövetség már feláldozta egyszer ezt a térséget, miért ne tenné meg még egyszer?

Hiszen gondoljunk csak bele: kikre nézve jelentene egy ukrán invázió igazán nagy fenyegetést orosz részről? Hát a közvetlen szomszédságra, azaz ránk. Na már most, ha az orosz medve felbőszítése sikeres, és megjelenik a „keleti fenyegetés” a lengyel–szlovák–magyar határvidéken, hát mi „alternatívája” maradhat a sokat szenvedett (és ami most Washington szemében a legbosszantóbb) konzervatív kormányzás alatt álló országok számára, mint a nyugati integráció?

Fotó: AP/Efrem Lukatsky
Fotó: AP/Efrem Lukatsky

Ha „demokratikus úton” (értsd: a választásokba történő nemzetközi beavatkozások által) nem tudják elérni, hogy a közép-európai akarat megtörjön, akkor még (a Nyugat szemében geopolitikai értelemben vett) „ördögöt” is készek segítségül hívni a céljaik elérésére. Hivatkozhatnak az oroszok Kínához való közeledésére vagy egyéb NATO-érdekekre, körvonalazódni látszik, hogy Amerika ostromot indított régiónk ellen. Igazából a cél sem rejtett: a V4-ek szétverése és a teljes bekebelezés.

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!