A fegyvergyártók sajátos helyet foglalnak el az emberek tudatában. Különösen a vietnámi háború óta sokak szemében a gonoszság szinonimáivá váltak: érzéketlen, kiváltságos, ezüstkanállal a szájukban született, villájukba zárkózó, emberek életével vásárt űző, sötét lelkű üzletemberek. Jó illusztrációja ennek Bob Dylan híres Masters of War című dala, de a sok marxista, munkáspárti cikk is, amibe ezzel a témával kapcsolatban botlik az olvasó.
Ugyanakkor az átlagember az ilyen indulati kitöréseken túl a tényeket már kevésbé ismeri, pedig akkor lehet, hogy még dühösebb volna. Fontos ezért leszögezni, hogy önmagában nem azzal van a baj, hogy létezik a fegyveripar (hiszen az ugyanúgy lehet megakadályozója, mint elősegítője egy háborúnak), még azzal együtt sem, hogy ezen némelyek sok pénzt keresnek. Azonban a politikai élettel való összefonódás, a kiterjedt lobbitevékenység és az ezeket ösztönző profitéhség már annál nagyobb probléma.
Szokták mondani, hogy három dolog kell a háborúhoz: pénz, pénz és pénz. Ezeknek az összegeknek pedig jelentős része a fegyvergyártó cégeknél köt ki. Rendkívül jövedelmező iparágról van szó, amit még a koronavírus kétéves tombolása sem bírt megrengetni. Miközben 2020-ban számos üzlet leállt és maga a világgazdaság is 3,1 százalékos visszaesést produkált, addig a fegyveripar 100 legnagyobb képviselője 1,3 százalékos növekedést tudott elérni, hála a számos kormányzati megrendelésnek és a különböző kedvezményeknek is: például a fegyvergyártó cégek nagy részében az alkalmazottak mentességet kaptak az otthonmaradási kötelezettségek alól.
2022.04.01. (XXVI/13)
