hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lengyelország és az EU harca: ki kapja félre a kormányt?
Uniós jog kontra nemzeti szuverenitás
Lengyelország és az EU harca: ki kapja félre a kormányt?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 10. 14.
„Ez nem kevesebbet jelent, mint az Európai Unió jogközösségének a végét” – állapították meg nyugat-európai jogi elemzők a lengyel alkotmánybíróság legutóbbi döntése kapcsán. Lengyelország alkotmánybírói testülete ugyanis az uniós jog egy részét alkotmányellenesnek minősítette, amely jelentős törést eredményezhet az európai integráció folyamatában.

Egész Európában nagy visszhangot váltott ki a lengyel Alkotmánybíróság október 7-én nyilvánosságra hozott határozata, amellyel a testület erős lépést tett az Európai Unió által alkotott jog tekintélyének drasztikus korlátozása irányába. A döntés egyes kritikusai szerint Lengyelország ezzel az európai integráció alapjait ássa alá, mások szerint viszont a határozat valójában elsősorban inkább csak belpolitikai célokat szolgálhat.

A lengyel fejleményekre reagálva az Európai Bizottság már ki is adott egy rövid nyilatkozatot, amelyben leszögezte: Az uniós jogi rend alapja, hogy az Európai Unió joga elsőbbséggel bír a tagállamok, így Lengyelország által alkotott jogi előírásokhoz képest, ideértve az alkotmányos szintű kikötéseket is. És külön így van ez az Európai Unió Bíróságának döntéseivel kapcsolatban is, amelyeket a tagállamoknak, így azok intézményeinek és bírósági szervezeteinek is figyelembe kell venniük. Az Európai Bizottság jelezte, hogy vizsgálatot fog folytatni az ügyben, amelynek eredménye alapján lépéseket tesznek a lengyel döntés miatt.

De miről is szólt a lengyel döntés pontosan?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!