Glenn Youngkin virginiai győzelme konzervatív ébredést indíthat el országszerte.(Fotó: AP / Andrew Harnik)
Virginiában a tavalyi elnökválasztás során Joe Biden közel félmillió szavazattal és 10 százalékkal előzte meg Donald Trumpot, ami Franklin D. Roosevelt 1944-es győzelme óta a legelsöprőbb demokrata eredménynek számít az atlanti-parti államban. A baloldali jelölt olyan megyéket tudott a „kék oldalra” fordítani, amelyek sok évtizede republikánus erődítményeknek számítottak.
Pontosan ezért hangoztatta Kamala Harris alelnök a kedden tartott virginiai kormányzóválasztás kampányában, hogy annak eredménye döntő hatással lesz a 2022-es időközi választásokra, a 2024-es elnökválasztásra, illetve a beláthatatlan jövőre is. Ahogy a vitriolosabb jobboldali lapok megjegyezték: ez egyszer igazat mondott.
A Demokrata Párt jelöltje, Terry McAuliffe heteken át vezette a közvélemény-kutatásokat, így az ország progresszívebb tábora szinte sokkos állapotba került, amikor 2 százalékkal republikánus ellenfele, Glenn Youngkin győzött. A jobboldal sikere különösen annak fényében meglepő, hogy McAuliffe 2014 és 2018 között már ült Virginia kormányzói székében (azért csak most indult újra, mert a virginiai alkotmány kizárja, hogy a kormányzók a következő ciklusra is induljanak a posztért). Ráadásul kifejezetten mélyen beágyazott politikusról van szó: tanácsadója volt Bill Clintonnak, vezette Hillary Clinton kampányát, és elnökölt az országos választmányi bizottságban is. Még az elnöki ambíciók is több alkalommal felmerültek részéről.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »