hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Kedves Olvasó!

A CNN műsorvezetője szerint az újonnan megválasztott republikánus virginiai kormányzó, Glenn Youngkin olyan, mint Donald Trump delta variánsa: „Ugyanaz a kór, csak sokkal gyorsabban terjed.” Az ehhez hasonló, demokratikusságtól és toleranciától kicsattanó megjegyzések árasztották el a főáramú médiát.

Az Izrael-ellenesség "progresszív érték" lett az elit körében

Stephen H. Norwood, az Oklahomai Egyetem történész­professzora és az amerikai baloldal szakértője az amerikai antiszemitizmus jelenségét a radikális baloldal kontextusában vizsgálja, és azt elemzi, hogy egyes politikai mozgalmak hogyan vették át az antiszemita sztereotípiákat ideológiájuk részeként a 19. század végétől napjainkig.

Zuhanórepülésben Joe Biden: ezért ábrándulnak ki belőle a sajátjai is

Amikor Joe Biden elfoglalta a Fehér Házat, mint a Trump-éra elsöprője, nagy népszerűségnek örvendett széles társadalmi rétegekben. Közben az ország kétségbeesetten próbált kievickélni a pandémiából és a gazdasági recesszióból. Elnöksége első hónapjaiban az amerikaiak jó része elismerően nyilatkozott róla, de teljesítménye egyre nagyobb visszatetszést vált ki.

Kormányzóválasztás Virginiában: a családvédelem győzött a gyűlöletkampánnyal szemben

A jobboldal első komoly győzelmét söpörte be a virginiai kormányzóválasztáson Donald Trump tavaly novemberi veresége óta. Bár a demokraták gyűlöletkampánya továbbra is tart, úgy tűnik, a családvédelem zászlaja alatt egyesíteni lehet a népet, és győzni tudnak az újmarxizmus egyeduralma fölött. Már csak az a kérdés, nemzeti szinten is sikerülhet-e?

Belföld

Az influenszerek szerepe a választási kampányban

Drasztikusan átalakíthatják a politikai kommunikációt az influenszerek, akik adott esetben a választást is eldönthetik. Márki-Zay Péternek már sokat hoztak véleményvezérek, de a kormányoldal is gőzerővel csoportosítja erőit a frontvonalra.

Súlyosbodó járványhelyzet: kötelezővé tehetik-e az oltást?

Ismét felfutóban van a covid-járvány, mivel a Delta vírus sokkal gyorsabban terjed, mint az előző variánsok, viszont aránylag kevesebb a súlyos megbetegedés. A kormány újabb védelmi intézkedéseket hozott, így az állami szférában dolgozóknak kötelezővé tette a harmadik oltást.

Kismamák kilátástalan helyzetben: mindig van megoldás

November 9. az örökbefogadás világnapja. A Várva Várt Alapítvány munkatársával, Lukács Rékával és titkárával, Pálinkás Évával beszélgettünk. Az alapítvány központi tevékenységei a babamentés és az örökbefogadás köré rendeződnek.

Hit és értékek

Innen kölcsönözte Zuckerberg a Facebook új nevét

Sokan keresik a választ, a Facebook alapítója miért a Meta szót választotta cége új nevének? Mark Zuckerberg szerint a jövő a „metaverzum” kiépítéséről fog szólni, ezért választották ezt. A fogalom azonban nem új, egy amerikai sci-fi-szerző már a tömeges internet előtti korban megfogalmazta sötét látomását erről a jövőről.

Nemzetközi recept a zombipopulizmus

A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet Európában címmel jelent meg Békés Márton szerkesztésében az a ténykönyv, amely nyilvános, mindenki számára hozzáférhető forrásokból kiindulva elemzi a Soros-jelenséget. A XXI. század Intézet igazgatójával arról is beszélgettünk, mi lehet a „Soros Inter­nacionálé” terve a 2022-es választásokra.

HÁTTÉR

Al Capone és társai: így alakult ki az amerikai maffia

90 éve, 1931. október 24-én vonták ki a forgalomból Al Caponét – ekkor kezdődött minden idők legnagyobb maffiózójának börtönbüntetése. Ebből az apropóból keressük a választ, hogy hogyan lett Amerika a szervezett bűnözés olvasztótégelye.

Ezért tanítanak pornót a gyerekeknek

A modern szexuális nevelés normálisként népszerűsíti a promiszkuitást és a kockázatos szexuális viselkedést, megdöbbentően explicit tartalmakkal szembesítve a gyerekeket. A program alapját képező tények tudományossága azonban erősen megkérdőjelezhető.

KÁVÉSZÜNET

Egyedi színfolt a világ zenei elitjében

„A közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva” – emlékezett Cziffra György zongoraművész az 1956. október 22-i budapesti koncertjére, melynek nem kis szerepe volt a forradalmi láng fellobbanásában. Balázs János zongoristával beszélgettünk a hányatott sorsú világklasszis születésének 100. évfordulója alkalmából, mely november 5-e.

„Kúszok-mászok a sárban a téma után”

A csongrádi diák sorozatban harmadszor nyerte el különböző világszínvonalú fotópályázatok első helyezését. Idén az orosz Golden Turtle nívós természetfotós pályázat díjazottja lett. A természet iránt érzett szeretetéről nemcsak fotói, szavai is tanúskodnak.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!