Az izraeli választókat nem lehet hibáztatni: 2019 áprilisa óta negyedszer kellett elmenniük választani, és ugyan a legutóbbi szavazáshoz képest néhány százalékkal csökkent a részvétel, több mint 67 százalékuk most is leadta a voksát. Még a kórházban ápolt betegek közül is, aki mozdulni tudott, elment a közösségi térben kialakított szavazófülkékbe. Szerencsére már nem voltak olyan sokan, miután a Covid-járvány határozottan visszaszorulóban van. A választás napján közzétett adatok szerint a fertőzési ráta mindössze 0,59, ami azt jelzi, hogy a jelenlegi, országosan napi 5-600 új megbetegedés is tovább fog csökkenni a következő napokban (a 0,8 alatti fertőzési ráta garantáltan csökkenő esetszámokat jelent).
Igazi politikai bravúr volt, hogy a radikális jobboldali szövetségesek ellenére Netanjahu még az izraeli arab választók körében is tudta növelni a támogatottságát.
A legutóbbi választásra jó egy évvel ezelőtt került sor, a járvány legelején, így joggal lehetett számítani arra, hogy az izraeli választók szavazataikkal honorálják azt a rendkívüli erőfeszítést, amit a kormányzat – a társadalom széles rétegeinek az aktív támogatásával – a járvány legyőzéséért tett. Ugyan a kezdeti erőfeszítések – a korán elrendelt drasztikus beutazási tilalom és az ország gyakorlatilag teljes lezárása – nem hoztak tartós eredményt (az enyhítésekkel újra felpörgött a járvány), az oltási kampány gyakorlatilag teljes sikert hozott, elsősorban Benjamin Netanjahu miniszterelnök kitartó erőfeszítéseinek köszönhetően.