hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Viharok az „ex-meleg”terápia körül

Ma már nem lehet feltenni azt a kérdést, hogy van-e kiút a homoszexuális életformából, mert uralkodóvá vált az a narratíva, miszerint a személyiség csak a meleg identitás elfogadása által teljesedhet ki és kerülhet összhangba önmagával. Mi több, egyre inkább bűncselekményszámba megy a saját nemükhöz vonzódóknak nyújtott terápia,  még akkor is, ha ez önkéntes és szakszerű.

Netanjahu a vírust kiszorította, de riválisait nem

Ha a járványügyi számokat nézzük, a világon talán a legirigyeltebb ország Izrael: a koronavírust egyértelműen sikerült visszaszorítaniuk, miután a lakosság kétharmadát egy óriási, két és fél hónapos kampány keretében beoltották. A világraszóló sikerek ellenére működőképes kormányt azonban negyedik nekifutásra sem tudtak választani.

New York bukott királya: szexuális zaklatás és hamisított járványadatok

Néhány hónapja még szuperlatívuszokban beszéltek róla, és még elnöknek is el tudták volna képzelni. Andrew Cuomo azonban botrányai miatt mára már páriának számít a Demokrata Pártban.

Kedves Olvasó!

A két éven belül negyedszer megrendezett izraeli választáson a fő kormányzó párt, a Likud ugyan rosszabbul szerepelt a korábbinál, de ellenzéke is jobban szétaprózódott, mint az előző választás során.

Belföld

Mi köze az abortált magzatoknak a vakcinákhoz?

A Covid-járvány kapcsán (is) rendre felmerül, hogy azok a vakcinák, amelyek fejlesztéséhez és gyártásához abortált magzatok sejtjeiből származó sejtvonalakat használnak, etikailag kifogásolhatóak. Ezeknek az oltásoknak a felvétele azonban nem jelenti az abortusz támogatását.

Meg tudja-e győzni a kormányt Vona Gábor?

A Második Reformkor Alapítvány online népszavazást kezdeményezett annak érdekében, hogy a külhoni magyarok egyenlő feltételekkel vehessék igénybe a levélszavazás intézményét. Vajon Vona Gábornak sikerülhet nyomást gyakorolnia a törvényhozásra, vagy hatástalan lesz a törekvése?

A németek leépítették, a magyarok fejlesztik: kell-e atomenergia?

A hazai klímapolitikáról, zöld gazdasági átállásról, a paksi atomerőműről Huszár Andrást, a Green Policy Center társalapító igazgatóját és Litkei Máté Jánost, a Klímapolitikai Intézet igazgatóját kérdeztük.

Hit és értékek

Top 10 + 1 felfedezés 2020 óta a bibliai régészetben

A világjárvány a 2020-as évben Izraelt is éppen úgy sújtotta, mint a világ többi országát. Az utazási és kijárási korlátozások természetesen a régészeti feltárásokat is érintették. E hátráltató körülmények ellenére ez a régészeti idény is viszonylag gazdag aratást könyvelhetett el, ami a bibliai szempontból fontos leleteket illeti.

"Ez hadüzenet" –így foglalta el a pszichiátriát a homoszexuális lobbi

Nem könnyű értelmezni azt, hogy mi is áll a ma már napi szinten megjelenő – és a jóérzésű olvasók idegeit joggal borzoló – hír­áradat mögött, ami az LGBTQI+ szivárvány minden színében ömlik a médiából.

HÁTTÉR

40 év felett már butulunk, így előzhetjük meg

Ígéretes hírek jönnek az orvostudomány világából a korai stádiumú Alzheimer-kór gyógyításával kapcsolatosan. Bár az agynak ez az időskori betegsége ma még nem gyógyítható, ugyanakkor sokat tehetünk a megelőzéséért, elsősorban a helyes életvitel kialakítása révén.

A kiválasztott: a Mester sokféle tanítványa, ahogyan még nem láttuk őket

A családbarát Vidangel mozicsatorna minisorozatát, a The Chosen-t (A Kiválasztott) már több magyarországnyi néző látta. Többek közt azért is, mert az evangéliumi történetet Jézus kortársai nézőpontjából elbeszélő sorozat szabadon elérhető – immár hetven (!) nyelven feliratozva.

KÁVÉSZÜNET

Katharine Bushnell és a bibliai feminizmus

Magas, barna hajú hölgy gyönyörű fogsorral, „arcáról és szavaiból nem emberi erő árad”. Karizmatikus szónok, misszionárius, bibliatudós, társadalmi aktivista és orvos – ennyi hivatás mellett nem is lehetett más a mottója, mint hogy: „mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” Az amerikai Katharine Bushnell egész életében a nők integritásának és egyenlőségének bibliai megerősítésére törekedett.

Albert Schweitzer, a XX. század humanistája

A Nobel-békedíjas orvos, filozófus, teológus, tanár, orgonaművész Albert Schweitzer nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint az egész emberiség szolgálatát. A huszadik század egyik legnagyobb humanistája nem csak gondolataival, de egész élet­művével hűséges maradt ehhez.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!