Ritka látogató Jeruzsálemben az Emírségekből. Az új barátság Bidennek nem prioritás.(Fotó: AP / Mahmoud Illean)
Ez év elején volt az arab tavasz 10. évfordulója. Akkor az előzetes reményekkel ellentétben az arab világ Mauritániától Irakig káoszba borult (az Öböl-államok kivételével, ahol csak Jement érte utol a vész). A demokratizálódás folyamata helyett inkább az iszlamizmus megerősödését és a menekültválságot előidéző erőszakot kísérhettük figyelemmel a világsajtóban. A Nyugattal érzékeny status quót kialakított helyi diktátorokat sorra megbuktatták; csak Bashár Asszád szíriai elnök tartotta meg ingatag pozícióját (az orosz és török befolyás növelésének árán). Ez egyrészt szörnyen nehéz kihívások elé állította a közel-keleti országok lakosságát, másrészt a Nyugatnak is újra kellett tervezni a szövetségesek terén.
E tekintetben Donald Trump megdöbbentő merészséggel borította a papírformát, és elkezdte kihúzni az ősi zsidó–arab antagonizmus méregfogát. A palesztin ügy háttérbe sorolásával a felek végre újra elkezdtek szélesebb perspektívában gondolkodni. Ám Trump sikere nem teljes; utóda, Biden már első napjaiban demonstrálta, hogy képes minden diplomáciai sikert feláldozni a dogmatikus baloldaliság oltárán.
Egy Trumphoz közel álló hivatalnok, aki maga is részese volt a békefolyamatnak, nemrég nyilvánosságra hozta, hogy az előző elnök munkássága révén már a küszöbön állt Izrael és Indonézia diplomáciai kapcsolatának rendezése. Bár a közel-keleti események fókuszából a messzi délkelet-ázsiai ország ügyei gyakran kiesnek, ám szerepe messze nem elhanyagolható! Nem csupán a legnépesebb muszlim lakosságú országról beszélünk, de az indonéz szigetcsoport elhelyezkedése geopolitikai szinten is stratégiai jelentőségű.
2021.03.19. (XXV/11)
