hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kedves Olvasó!
Takarékon az olimpiai láng
Kedves Olvasó!

2021. 07. 22.
Nem tudom, ki hogy van vele, engem most annyira nem rántott be az olimpia, legalábbis nem annyira, mint négy – bocsánat, öt – évvel ezelőtt vagy korábban. A koronavírus miatti halasztás, majd a folyamatos bizonytalanság nemcsak a sportolókat viselte meg, hanem a sportszerető közönséget is, akik ráadásul ezúttal biztosan csak képernyőn keresztül követhetik az eseményeket. Már ha nem fújják le az olimpiát az utolsó pillanatban – mert lapzártánkkor még erre is van esély a hírek alapján. 

Az ötkarikás játékok furcsamód a házigazda japánokat sem mozgatják meg igazán. Sőt. A közösség érdekeit rendszerint a sajátjuk elé helyező visszafogott szigetországbeliek rendszeresen tüntettek a rendezés ellen. Úgy tűnik, a közösségi érdek szerintük most nem az anyagi szempontból amúgy is katasztrofális szaldót mutató olimpia, hanem a koronavírussal szembeni küzdelem lenne (nem mellesleg a vírus az olimpiai faluban is terjed). Nem is alap nélküli ez a megközelítés:

ha a Covid elszabadul az országban a következő hetekben, az nagyobb gazdasági kárt okozhat, mint a játékok lefújása miatti veszteség. 

 

Fotó: AP / Yuri Kageyama
(Fotó: AP / Yuri Kageyama)

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban ragaszkodik ahhoz, hogy legyen olimpia, bár az nem világos, hogy a motivációban mekkora szerepe van az olimpiai eszmének, és mekkora a szponzoroktól és a közvetítési jogokért kapott dollármilliárdoknak. Persze naivitás lenne azt gondolni, hogy a globális szórakoztatóipar részévé vált sportban ne a pénz diktálna – csak éppen most emberi életekről is szó van.
Ha megrendezik, akkor viszont mindenképpen történelmi lesz a tokiói olimpia: nemcsak a vírus és a halasztás miatt, hanem azért is, mert először láthat a közönség transzsportolókat a játékokon. Legalábbis azok, akik kíváncsiak rájuk. 

Érdeklődést most egyedül a magyarok szereplése vált ki belőlem (hajrá!) – de ez az olimpia ennél többet nem tud sajnos.

Takarékon van a láng.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!