hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Végre nagyon sok az eper: itt tud szedni, ha nem boltban venne
Végre nagyon sok az eper: itt tud szedni, ha nem boltban venne

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 06. 15.
A magyar földek roskadoznak az idei kedvező terméstől és több termelőhely is megnyitotta kapuit azok előtt, akik szívesebben szednék maguk a gyümölcsöt, minthogy a boltban megvásárolják.

De mielőtt adnánk néhány tippet, hogy hova érdemes ellátogatni, lássuk, miért is olyan hasznos nekünk az eper!

Az eper vagy hivatalos nevén szamóca, az egyik legkedveltebb gyümölcsfajta nemcsak hazánkban, de külföldön is. A bogyós gyümölcsnek közel 600 fajtája ismert, és a történelmi források alapján már 2000 éve fogyasztja az emberiség. A különbség az eper és a szamóca között, hogy az eper fán terem, míg a szamóca a földhöz közeli kis bokrokon, de a köznyelvben ma már nem szokás különbséget tenni közöttük.

Bő termés

Magyarországon a hivatalos becslések szerint közel 800-900 hektár szamócatermő terület van. Az idei termés a magyar gazdák számára nagyon kedvezően alakult, így az elmúlt hetekben javában megindult az árusítás. Habár a termelők szerint a gondozási költség emelkedett idén, a termés sokkal több lett, mint a tavalyi évben, így az előző évhez képest nem kellett drasztikusan árat emelni. A hivatalos eperszezon május közepétől indul és általában 4 hétig tart. Ebben az időszakban már rendkívül ízletes, érett gyümölcsöket kaphatunk a boltokban és az árusoknál is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!