hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kecskék mentik meg a falut
Egy békési kistelepülés küzdelme a túlélésért
Kecskék mentik meg a falut

Hajdú Sándor

2020. 04. 07.
Tíz évvel ezelőtt még a Parlament előtt koldult Magyardombegyház, a durván eladósodott Békés megyei falu – sikertelenül. Aztán a kecskék és a kecskesajt meghozta az áttörést.

Magyardombegyház Békés megye legeldugottabb zsákfaluja, amely a rendszerváltás óta lassan, de biztosan lépeget az elnéptelenedés útján. Hiába a remek termőföld, ami a maga 48 aranykoronás mutatójával az egyik legkiválóbb föld messze a vidéken, mára mindössze 120-an lakják a települést. 

Dús Ildikó polgármester. Mindenképpen lépni akartak valamit előre.


„2010 szeptemberében a Parlament elé mentünk koldulni, hogy így tiltakozzunk, miután kikapcsolták nálunk az internetet és a telefont. Az önkormányzat bankszámlája üres volt, a falu szó szerint fizetésképtelenné vált, nem kaptunk pénzt az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések pályázatán sem, így több mint 8 millió forintos adósságunk volt már. Nem tudtuk fizetni a közüzemi számlákat, tartoztunk a háziorvosnak, valamint a segélyekkel és a bérekkel is elmaradásban voltunk” – mondja Dús Ildikó polgármester, aki már annak idején is a település vezetője volt. A koldulásban nem voltak sikeresek, nem kaptak pénzt, sőt, a rendőrség illegális demonstrációnak nyilvánította a megmozdulást, és véget vetett neki. 

Az adósságrendezés a következő évben lezárult, de a falu legnagyobb gondja, a munkanélküliség továbbra is komoly gondot okozott. A környék minden településén beindult az új kormány által „felturbózott” közmunkaprogram, de ebben akkor még nem vehettek részt azok a települések, ahol adósság állt fenn. A kreativitás azonban megtalálta az utat ebben a helyzetben is: a polgármester egy pályázati lehetőséget célzott meg, másfél millió forintból felújíthattak egy épületet, ha állattenyésztésbe fognak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!