hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hogyan élvezzük okosan a napfényt? Hogyan alakítsunk ki helyes bőrápolási rutint nyáron?
A NYÁRI NAPFÜRDŐZÉS  REJTELMEI
Hogyan élvezzük okosan a  napfényt? Hogyan alakítsunk ki helyes bőrápolási rutint nyáron?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 07. 04.
Nyáron felmerül az igény a napsütötte bőrszín elérésére. El lehet mindezt érni bőrünk védelme mellett? Kell-e mindenkinek nyári célként kitűzni a csokoládébarna bőrszín elérését? Szakemberek segítenek megválaszolni ezeket a fontos kérdéseket. A  kérdés összetett és személyre szabott, de tény, hogy a túlzott napfényfürdőnek komoly – akár életveszélyes – következményei is lehetnek. Nem árt felkészülni bőrünk védelmére.

Porcelánfehértől a bronzbarnáig

A test bőrének színe koronként egyfajta státuszszimbólum volt: az ókorban és a középkorban az előkelőség kiváltságaként jelent meg a porcelánfehér bőr, hiszen a barnaság a földeken dolgozókra volt jellemző. Ez a nézet az 1920-as évekig volt érvényben, amikor is a bronzbarna bőr jött divatba – hiszen aki barna, annak van ideje és pénze a tengerparton süttetnie magát. Divat ide vagy oda, érdemes megtalálni a saját bőrtípusunkhoz illő nyári színt és mértékkel venni a napfürdőt, hiszen jótékony hatása régóta ismert: elősegíti a D-vitamin képződését szervezetünkben, ezáltal csökkenti a csontritkulás kialakulásának esélyét, pozitívan hat egyes bőrbetegségekre, sőt még a depresszióra is. Korunk napfénye azonban már nem ugyanaz, mint ami akár egy generációval ezelőtt sütötte a bőrünket. Földünk körül egyre szaporodnak az ózonlyukak, amelyek átengedik a káros sugarakat.  

BŐRÜNK FUNKCIÓI

A testet fedő bőr mérnöki precizitással működik: ha egészséges, védi szervezetünket a legkülönbözőbb behatásokkal szemben. Melegben a verejtékmirigyek működése által leadja a felesleges hőt, hidegben bent tartja, a kémiai hatásokkal szemben bizonyos mértékig a bőrfelszíni lipidréteg ad védelmet. Kiválasztja a salakanyagokat, érzékeli a külvilágból jövő ingereket, védi szervezetünket a kórokozók ellen, és részben véd az UV-sugárzástól is.

AZ UV-FÉNY HATÁSAI 

A Napból érkező ultraibolya sugarak nélkülözhetetlenek az életünkhöz, de mostanra bebizonyosodott, hogy sajnos hozzájárulnak a bőrrák kialakulásához is és felgyorsítják a bőr öregedését. Az ibolyán túli (ultra) fény emberi szemmel nem látható, hullámhossztól függően három fajtája van: UVA, UVB és a Földig el nem jutó UVC-tartomány. Az atmoszférát elérő napsugárzás körülbelül hússzor több UVA-sugárból áll, mint UVB-ből, és mindkettőnek szerepe van a bőrrák kialakulásában. Szervezetünk a sugarak ellen új melanin termelésével védekezik, ennek látható jele a bőr barnulása, míg a felelőtlen napozás eredményeként bőrünk begyullad (leég), majd idővel lehámlik.  

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!