„Amikor Frankie 16 éves volt, valami jelre várt. Beleragadt egy rossz kapcsolatba, és iránymutatásra vágyott. Keresztény lévén, mindennap imádkozott Istenhez, de azt érezte, nem kap semmi választ. Ezért egy idő után úgy gondolta: imáit univerzálisabb szintre tágítja. Néhány nappal később egy kék szajkó közeledett felé – furcsamód mintha a semmiből tűnt volna elő. Megérkezett a jel, amire Frankie annyira vágyott. »Elkezdtem mélyrehatóbban tanulmányozni a kék szajkók szimbolikáját, ami aztán az állatok szimbolikájának kutatásához vezetett (…), majd megismerkedtem a boszorkánysággal, és itt kötöttem ki – egy csomó kristállyal, három istenséggel, és igyekszem a legjobban kihozni magamból.«”
Ilyen, és ehhez hasonló történetekkel találkozhatunk a WitchTok tiniboszorkányok profiljainál, akiknek népszerűsége nem is alacsony; Frankie csatornáját például több mint 332 ezren követik. A TikTok speciális csatornáján, a WitchTokon tanácsokat kérhetnek, történeteket oszthatnak meg egymással az odalátogatók – természetesen mindezt a boszorkányság témakörében. A legkeresettebb tartalmak a randizással kapcsolatos útmutatások – a „randizás” hashtag több mint 1,7 milliárdos nézettséget hozott a témában tanácsot adó boszorkányok számára – akikből hirtelen valóságos celebek lettek az online platformon – írja a nylon.com a jelenséggel kapcsolatos cikkében.
A WitchTok egy online boszorkányszövetség a TikTokon (az elnevezés egy szójáték az angol witch, azaz boszorkány és a TikTok összevonásából – a szerk.), amely 2020 júniusától került előtérbe.