Az iráni Forradalmi Gárda felvonulása. Apokaliptikus seregnek tartják magukat.(Fotó: AP / Vahid Salemi)
Iránban a ma is tapasztalható erős messianizmus a síiták térnyeréséhez köthető. Perzsia síita fordulata a 16. században zajlott le; a Szafávida Birodalom alapítója,
I. Iszmá’il sah a messiási várakozásokat kihasználva alapította meg uralmát. Iszmá’il a Mahdi inkarnációjának vallotta magát, amit harcosai fanatikus hittel követtek a sah első katonai vereségeiig. A síiták apokaliptikus várakozása azonban évszázadokon át ezoterikus, sőt babonás jegyeket hordozott magán. A babonaságból csak a 20. század második felében tört ki az iszlám apokaliptika, és különösen az 1979-es sorsfordító év után vált központi politikai és vallási tényezővé.
Bár az 1979-es iszlamista forradalom Iránban hozta létre a világ első iszlám köztársaságát, ennek szellemi gyökerei Irakban, az Eufrátesz partján találhatók – e bibliai folyó mentén (Babilontól csupán 70 km-re délre) bukkant fel az a szellem, ami aztán az egész világot átformálta. A síita eszkatológia modern átalakulása az iraki Nadzsaf városában kezdődött el. A város önmagában apokaliptikus jelentőségű, mivel csupán 10 kilométerre fekszik Kúfa városától, ahol a síita hagyomány szerint a rejtőzködő, majd a végidőkben visszatérő al-Mahdi imám (a tizenkettedik imám) a globális igazságos kalifátus világfővárosát kikiáltja, hogy a kúfai nagymecsetből, illetve a mellette fekvő al-Szahla-mecsetből uralkodjon minden ember fölött. Nadzsaf eredetileg Kúfa külterületeként, egyfajta „mögöttes dombvidékként” indult, mára a két település egybeolvadt. Amikor az első imámot, Alit (Mohamed vejét) 661-ben a kúfai mecsetben meggyilkolták, a titkos sírhelye felett indult növekedésnek Nadzsaf városa. Az egész település tehát át van adva a síita iszlám halotti és mártírkultuszának, illetve az apokaliptikus várakozásoknak.
2026.05.29. (XXX/22)
