hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Harcban a Korán hazugságaival
ISZLÁM OFFENZÍVÁK EURÓPA ELLEN – 2. RÉSZ
Harcban a Korán hazugságaival

A Las Navas de Tolosa-i csatában a 13. század legnagyobb hispániai győzelmét sikerült aratni a hódító muszlimok ellen. Francisco de Paula Van Halen festménye.(Képek forrása: Wikipédia)

2024. 01. 25.
Az Európát elnyeléssel fenyegető első nagy muszlim offenzíva hódításait csak sok évszázados kemény és ellentmondásokkal tarkított küzdelem után sikerült felszámolni. Közben kiformálódott az iszlámmal szembeni alapvető érvrendszer is.

Martell Károly poitiers-i győzelme 732-ben elzárta az arab terjeszkedést kontinensünk nyugati területei felé. A muszlim hódítók ezt követően a Földközi-tenger nyugati medencéjének szigetei, illetve az Itália fölötti uralmat igyekeztek megszerezni. Ezek a területek a 9. század elején még a Bizánci Birodalom fennhatósága alatt álltak. Az első célpont Szicília volt. 800-ban az észak-afrikai Ifrikijában az Aglabida-dinasztia ragadta magához a hatalmat. Negyed századdal később, 827-ben az egyik legnevesebb Aglabida-uralkodó, Zijádat Alláh indította meg az első nagyszabású támadást Szicília ellen. Négy évvel később, 831-ben már sikerült elfoglalniuk a sziget egyik legfőbb városát, Palermót. Ez lett a később megalakult szicíliai muszlim emirátus székhelye.

Sorozatunk első részét, ahol a hódításokkal való szembenállás sikerét és kudarcát vizsgáljuk ide kattintva érheti el.

Itáliai harcok

Dél-Itália ellen már Palermo eleste után megkezdődtek az arab támadások. Elfoglalták Tarantót és Barit. Ez utóbbi város 847-től az arab emírség központja lett, amely Apulia fölött gyakorolt hatalmat. Innen gyakran indítottak kalóztámadásokat az Adriai-tenger partvidéke ellen. Ez az emirátus csaknem negyed századig állt fenn. 871-ben azonban több évtizedes kitartó küzdelem betetőzéseként Barit sikerült elfoglalnia II. Lajos itáliai királynak, Nagy Károly egyik dédunokájának.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!