hetilap

  Sok vádat fogalmaznak meg a Hit Gyülekezete közéleti szerepvállalásával kapcsolatban, még az is elhangzik, hogy „függő” a politikai szerepléstől. Te személyesen is részt vettél a gyülekezet közéleti harcaiban, miként látod ezt?

Semmiképpen nem alátámasztható állítás. A rendszerváltás a mai 45 év alatti korosztály számára csupán történelem, a történelmet pedig általában a túlélők és a győztesek írják. Azok a narratívák, amelyeket a gyülekezet ellenségei próbálnak megfogalmazni, tényekkel nem alátámaszthatók.

névjegy

Hack Péter a Hit Gyülekezete lelkésze, egyetemi tanár, a Szent Pál Akadémia tanára és szenátusának tagja, az ELTE Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék tanszékvezetője. 1988-ban alapító tagja volt a Szabad Demokraták Szövetségének, 1990 és 2001 között a párt ügyvivője. 1990 és 2002 között országgyűlési képviselő, 1994 és 1998 között az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottságának elnöke. Az SZDSZ-ből 2002-ben lépett ki, mert egyre kevésbé értett egyet volt pártja politikájával.

A gyülekezet politikával való kapcsolata a Bibliából fakad. A múltban már beteljesedett próféciák történelmi eseményekben, a jelenben és a jövőben beteljesedő próféciák pedig politikai eseményekben testesülnek meg. A Bibliát ismerők pontosan tudják, hogy a jelent két pontból lehet megismerni. Salamon azt írja, hogy „ami volt, ugyanaz, ami ezután is lesz”: nincs új a nap alatt. Figyelni kell a múltra, mert a Biblia figyelmeztet: sok tekintetben a múlt ismétli magát. A másik forrás pedig a jövőre, a világkorszak végére vonatkozó próféciák, amelyek az egész glóbuszon politikai eseményeket generálnak. Ezek megértéséhez nélkülözhetetlen a Biblia, továbbá ahhoz is, hogy ezen események ne gyűrjék maguk alá a kereszténységet.

A történelemből jó pár példát látni arra, amikor keresztények nem ismerték fel koruk eseményeit. Gondolhatunk itt a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek a zsidók második világháborús kiirtásában vállalt szerepére, vagy a ’80-as években a kommunizmust támogató magatartásukra. Ezért jelentős, hogy a gyülekezet nagyon hamar felismerte az illegalitás idején, hogy az Istentől kapott küldetését nem tudja a fennálló rendszer keretei között betölteni.

A hatalommal együttműködő történelmi felekezetek és az Állami Egyházügyi Hivatal hosszú évekig együtt akadályozták, hogy a gyülekezet jogi státuszt nyerjen, amely nélkül a növekedéshez nélkülözhetetlen intézményesülés nem valósulhatott meg. Elég megnézni azokat a közösségeket, amelyek már a ’80-as években is kivonták magukat a politikából: vagy megszűntek, vagy semmilyen hatást nem képesek gyakorolni a magyar társadalomra. Ezzel szemben a Hit Gyülekezete rendkívül sok területen pozitívan befolyásolta a magyar közéletet.

  Nagyobb hatást gyakorolt a gyülekezet a politikára, mint fordítva?

Kétségtelenül. A gyülekezet soha nem volt a politikától függő helyzetben. Az illegalitásban is tudtunk működni. Csak a növekedésünket akadályozták: nem lehetett intézményeket létrehozni és eljutni a szélesebb társadalomhoz.

A gyülekezet politikai küldetése ezért az evangélium útjában álló politikai akadályok lerombolására irányult. Ennek feltétele volt a vallásszabadság megteremtése, hogy az emberek szabadon kereshessék Istent, megválaszthassák vagy akár meg is változtathassák hitbeli meggyőződésüket (elsősorban ez irritálta a többi felekezetet), továbbá mind egyénileg, mind közösségi szinten gyakorolhassák a hitüket, és működtethessenek ehhez szükséges intézményeket.

A növekedéshez és intézményalapításhoz soha nem volt szükségünk az állam támogatására. A Hit Gyülekezete mind a mai napig önfenntartó egyházként tevékenykedik: működésének anyagi feltételeit a hívek adományai és nem a mindenkori kormányok támogatása jelenti. A politikától és az államhatalomtól pedig azt várjuk, hogy hagyjon minket élni!

  Minek tulajdonítod, hogy ugyan nagyságában és arányaiban is kevesebbet politizál a Hit Gyülekezete, mint a történelmi egyházak, mégis mintha a gyülekezet politikai szerepére sokkal több figyelem irányulna?

A gyülekezet a kommunistáknak és a rendszerváltó politikai csoportoknak is kihívást jelentett. A kommunisták nem tudtak minket felhasználni a maguk céljaira. Ezzel ellentétben a rendszerváltás után egyértelműen kiderült, hogy a ’80-as években a történelmi felekezetek vezetőinek jelentős része és az ún. szabad egyházak vezetőinek zöme is gyakorlatilag kettős szerepet játszott. Úgy gondolom, az ő titkosszolgálati tevékenységük az egyik legfőbb akadálya annak, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba az ügynökkérdésben. Komoly érdekek fűződnek ahhoz, hogy ne bontakozzon ki teljes valójában, milyen szerepet töltöttek ők be.

A Hit Gyülekezetét viszont sosem lehetett megvásárolni, megzsarolni vagy befolyásolni, ami zavarta a politikai szereplőket. Meggyőződésem szerint készültek forgatókönyvek arra, hogy a rendszerváltás keretében az ellenzék bizonyos képviselői a szocialisták egy részével együttműködve olyan rendszert alakítsanak ki, amellyel mindkét oldal jól jár.
Ezt akadályozta meg radikális mozgalomként az SZDSZ, amely részben azért tudott sikeres lenni, mert ugyan a korabeli titkosszolgálatok számításai szerint nem tudott volna tömegeket mozgatni vidéken, a gyülekezet mégis képes volt erre. Ez nem százezres tüntetéseket jelentett, hanem 6-8 ezer ember gyűlt össze, akik viszont rendkívül aktívak voltak.

Óriási szerepet játszottak az 1989. novemberi „Négy igenes” népszavazásban, amit most próbálnak eltüntetni a történelemből, pedig komoly fordulópontot jelentett a rendszerváltásban. Többek között ennek köszönhető, hogy nem szociáldemokrata és keresztényszociális konglomerátum jött létre a választások után, ahogy tervezték. Ezért is haragszanak sokan a mai napig az SZDSZ-re.

Az SZDSZ-nek – és rajta keresztül a gyülekezetnek – abban is szerepe volt, hogy a Horthy-rendszer helyreállítása nem valósult meg, pedig komoly törekvések voltak rá.Napjainkban is látni erre koncepciókat.

A gyülekezetnek köszönhetően a magyar holokauszt sem felejtődött el. Az ún. Kék könyv (az SZDSZ 1989-es programfüzete) vallásszabadságról szóló fejezete is erről tanúskodik. Hangsúlyosan azzal kezdődik, hogy Magyarországnak felelősséget kell vállalnia azért, ami a holokauszt alatt történt. Ez még az SZDSZ-en belül is hisztérikus vitákat váltott ki. Mára viszont a holokauszt jelentőségével a társadalom többsége tisztában van.

A gyülekezet nélkül az Izraellel való viszony is másképp alakult volna. Sok zsidó volt a baloldalon, de Izraelhez a baloldal kritikusan viszonyult. A Szovjetunió és a csatlós államok ’67 után megszakították a diplomáciai kapcsolatukat a zsidó állammal. Magyarországon a Közel-Kelet-politikát alakítók többnyire Moszkvában, arabul tanulták a térség történelmét, ezért az arab oldallal szimpatizáltak. A gyülekezet, részben a Heteken, részben más csatornákon keresztül lényegesen befolyásolta az Izraellel való viszonyt. A ’90-es években még csak általunk képviselt elveket ma már széles körben vallják, mind a bal-, mind a jobboldalon.

A gyülekezetnek óriási szerepe volt az adakozás kultúrájának terjesztésében is. Még messze nem tartunk ott, ahol kellene, de érdekes belegondolni, hogy azok, akik a ’90-es évektől fogva azzal vádoltak bennünket, hogy „elvesszük az emberek pénzét”, most gyűjtésekből tartják fenn a rádióadóikat, internetes lapjaikat. A cikkek végén ott van, hogy „csak adományokból tudjuk fenntartani magunkat”. Ez igaz a baloldali liberális, de a jobboldali erőkre is, akik anyagi visszaélésekkel vádoltak bennünket. Most még az influenszer nagygyűlésen is gyűjtést tartottak: a gyűjtés, az adományozás, az önkéntes pénzbeli támogatás kultúrájának megteremtésében is komoly szerepe volt a gyülekezetnek.

  Tudatosan ezen célok eléréséért vállalta a gyülekezet az SZDSZ-szel való együttműködést, vagy ez időközben alakult ki?

Szerintem tudatosan. A rendszerváltás idején – ez szintén visszakereshető a történelmi dokumentumokban – egyetlen komoly politikai erő sem tartotta fontosnak a vallásszabadság kérdését. Ezt mi hoztuk be a politikai diskurzusba. Az SZDSZ Evangéliumi Keresztények Csoportja dolgozott ki egy egyházügyi törvénytervezetet, aminek a nagy része belekerült az 1990. évi IV. (lelkiismereti és vallásszabadságról szóló) törvénybe.

A történelmi pártok és a jobboldal a Horthy-korszak valláspolitikáját szerette volna újraéleszteni. A kommunistákat és az akkor liberális Fideszt ez igazából nem is érdekelte. Csak az SZDSZ vállalta fel ennek a szabadságjognak a képviseletét, részben azért, mert a gyülekezet tagjainak nagy szerepe volt a párt megalakulásában, ahogy a katolikus egyházon belül szerveződő független csoportoknak (pl. a Bokor bázisközösségnek) és olyan református, evangélikus hívőknek is, akik a saját egyházuk kompromittálódott vezetőivel szemben nagyobb szabadságot akartak az egyházaknak.

Szintén egyedi programja volt a piacgazdaság. A magántulajdonon alapuló piacgazdaság jó rendszer: a Biblia tiszteli a magántulajdont. Az más kérdés, hogy a privatizáció hogyan alakult. Biztos, hogy lehetett volna sokkal jobban csinálni. Azonban annak ellenére, hogy most az SZDSZ-t vádolják a privatizáció miatt (melynek kétségtelenül ez a párt volt a legerőteljesebb támogatója), a lebonyolításában, a döntések meghozatalában nem vett részt sem az MDF-kormány, sem az 1994-ben létrejött koalíció idején. Ezt a folyamatot először Antall József bizalmasai, majd a szocialisták irányították egészen ’98-ig.

  Ennek fényében miért vált vádak célpontjává a gyülekezet, illetve a személyed „SZDSZ-es időszaka”? Minden politikai oldalról érkeznek kritikák ezzel kapcsolatban.

Ahogy említettem, nagyon sokak számításait keresztülhúzta, hogy a gyülekezet megtámogatta a demokratikus ellenzéket, amely kétségtelenül egy relatíve kicsi, erőteljesen Budapestre koncentrálódó csoport volt. A rendszerváltás utáni korszak tervezői úgy gondolták, nem tud majd befolyást szerezni.

A terv első kudarcát a „Négy igenes” népszavazás jelentette. Utólag látszik, hogy az SZDSZ hiába játszott meghatározó szerepet az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain, igazából az MDF profitált ezekből az eseményekből. Az időközi választásokon többnyire az ő jelöltjeik nyertek (kivéve Tamás Gáspár Miklóst, aki az V. kerületből jutott be még a kommunista parlamentbe). Ha sikerült volna végigvinni azt, hogy Pozsgay Imre lesz a köztársasági elnök, majd létrejön egy MDF-vezette kormánykoalíció (amiben az SZDSZ és a Fidesz sem kapott volna szerepet), az MSZP-é lett volna a szociáldemokrata, az MDF-é a kereszténydemokrata pozíció, a liberálisok pedig mutatóba se kerültek volna be. Ezt a gyülekezeti aktivisták keresztülhúzták azzal, hogy vidéken is sikeresen mozgósítottak: 6400 szavazaton múlott a népszavazás döntő kérdése.

Az országgyűlési választásokon is nagyon sok hívő vett részt aktívan (kopogtatócédulákat gyűjtöttek, plakátokat ragasztottak). Ez irritálta azokat, akik szerették volna kiradírozni a magyar történelemből mindazt, amit az SZDSZ képviselt. Ők megnehezteltek a gyülekezetre. Akik pedig a gyülekezetet eleve gyűlölték, őket zavarta, hogy a közösség ki tudott lépni az illegalitásból, és olyan törvényi környezet keletkezett, amely vele együtt más közösségek számára is szabadságot teremtett itt.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Szlovákiában a mai napig 25 ezer aktív tagot kell számlálnia egy közösségnek ahhoz, hogy egyházként bejegyeztesse magát, és Európában számos országban jóval kevesebb közösség élhet olyan szabadságban, mint a magyarországi egyházak. Nagyon sok, minket politizálással ostorozó kis csoportnak nem volna legális státusza, ha a gyülekezet annak idején nem képviseli, hogy legyen amerikai mintájú egyházügyi törvényünk.

A gyülekezet ellenségei azért gyűlölik az SZDSZ-t, mert a gyülekezetet kiengedte a karanténból. Az SZDSZ-t gyűlölők pedig kerestek egy bűnbakot a rendszerváltás negatív fejleményeiért. A párt egyébként időközben borzalmasan kezdett politizálni. 2002-ben azért jöttem el onnan, mert látható volt, hogy az irány, amerre a ’90-es évek végétől elindult, a semmibe vezet. Akkorra már sokkal több dolog választotta el a gyülekezetet az SZDSZ-től, mint ami összekötötte. ’89-ben és ’94-ben is voltak markáns különbségek, a ’98-as kampányban való részvétel már erős kompromisszumokat igényelt tőlünk, 2002-re pedig nyilvánvalóvá vált, hogy elválnak útjaink.

Az SZDSZ ezután még nyolc évig hatalmon maradt, de az már egy élőhalott állapot volt. 1998-ban elvesztette szavazói kétharmadát, majd 2002-ben a maradéknak is nagyjából felét, ezután pedig már csak az 5 százalékos küszöb környékén vegetált tovább. Egyre szorosabban összefonódott a szocialistákkal, fokozatosan feladta önmagát, és mindazt, amiért annak idején megalakult.

Ma úgy állítják be a kurzus történészei is, hogy a liberalizmus legszélsőségesebb változatát az SZDSZ képviselte. Ez egyszerűen nem igaz. A szélsőséges liberális párt a Fidesz volt. ’90-ben, az SZDSZ első frakciójában nyolc egyházi személy vett részt; a Fidesz viszont markánsan antiklerikális párt volt, nem tett különösebb hangsúlyt a bibliai értékekre.

Amikor ’94-ben beleszaladt egy nagy pofonba, és felismerte azt, hogy a jobboldalon több lehetősége akad, akkor váltott. De ’90 és ’94 között a Fidesz volt az a liberális párt, amely mindazt képviselte, amiért ma az SZDSZ-t hibáztatják.

  Akkor, gondolom, cáfolnád azt a narratívát is, hogy a gyülekezet levált az SZDSZ-ről és tíz év után a nemzeti jobboldal mellett kötött ki…

A gyülekezet mindig a bibliai értékek mentén politizált. A ’90-es években a vallásszabadságot a liberálisok képviselték. Akkor még szó sem volt azokról a kérdésekről, amik az utóbbi évtizedekben a liberálisok fő politikai témáivá váltak nyugaton és az Egyesült Államokban (pl. genderkérdés, azonos neműek házassága). Meg lehet nézni a pártprogramokban: ezek nem voltak részei a politikának.

Az abortusszal kapcsolatban is elfogadta az SZDSZ, hogy lelkiismereti okok miatt ebben ne legyen kötelező szavazás. Ma azonban a liberálisok már végtelenül intoleránsak a bibliai értékekkel szemben az abortusz, az azonos neműek házassága és a gender kérdésében is. 

A ’90-es években nem így volt.

2010-ben nem a gyülekezet változtatott politikai értékein, hanem a jobboldal, amely az első Fidesz-kormány idején az ezredfordulón kifejezetten ellenséges volt a gyülekezettel szemben. 2010 után viszont részben felismerte a hagyományos magyar jobboldal által ellenségesen kezelt USA jelentőségét. Ezzel egy időben felismerte azt is, hogy az amerikai evangéliumi keresztények milyen fontos szerepet töltenek be a konzervatív szuverenista amerikai jobboldal sikereiben. Innen csak egy lépés volt, hogy rájöjjenek: ennek az evangéliumi kereszténységnek legjelentősebb magyarországi képviselője a Hit Gyülekezete. Az ellenségeink rossz néven veszik, hogy a magyar jobboldal nem üldözi tovább az evangéliumi keresztényeket, de ne várják tőlünk, hogy ezt mi is rossz néven vegyük.

(Az interjú második részét a következő lapszámunkban olvashatják.)