hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hogyan lett politikai fegyver a jogból? - interjú Hack Péter jogászprofesszorral
"A bírói hatalommal szemben is kell ellensúly"
Hogyan lett politikai fegyver a jogból? - interjú Hack Péter jogászprofesszorral

Fotó: Szabó Barnabás

2023. 02. 02.
Amerikától kezdve Izraelen át Európáig zajlik a küzdelem azért, hogy a demokratikus választások eredményeit és az egyes társadalmi kérdésekben megnyilvánuló többségi akarat érvényesülését jogi eszközökkel befolyásolják. Erről a jelenségről és a veszélyesnek tűnő folyamatokról beszélgettünk dr. Hack Péter jogászprofesszorral, a ELTE tanszékvezet ő egyetemi tanárával.

Százezren tüntettek Tel-Avivban a Netanjahu-kormány által tervezett jogi reformok ellen. A hír első hallásra talán meglepő, egyrészt jogi reformok miatt ritkán szoktak tömegek az utcára vonulni, másrészt pedig egy demokráciában az ilyen kérdések általában nem az utcán dőlnek el. Mi vezetett ide, és mi az a jogi reform, ami ilyen indulatokat váltott ki?

– A Netanjahu-kormány benyújtott egy törvénytervezetet az izraeli parlamentnek, amely a törvényhozás, vagyis a Kneszet és a Legfelsőbb Bíróság közötti kapcsolatokat rendezi. Ennek egyik sarokpontja, hogy korlátozza a Legfelsőbb Bíróság lehetőségét, amellyel a törvényhozás által elfogadott törvényeket megsemmisítheti. A másik fontos elem, hogy nagyobb befolyást akar adni a bíróválasztás folyamatába a törvényhozásnak, illetőleg a végrehajtó hatalomnak. A jelenlegi helyzetben lényegében a bírók maguk döntik el azt, hogy kikből lehet legfelsőbb bírósági bíró.

Ez a vita alapja, de valójában persze mindez csupán egyik megjelenési formája az évtizedek óta meglévő társadalmi feszültségeknek, amit nagyon leegyszerűsítve a szekuláris oldal és a vallásos oldal közötti ellentétekkel lehet leírni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!