Pünkösdi istentisztelet a 20. század elején. Szabadon gyakorolták a Szent Szellem ajándékait.(Forrás: Wikipédia)
A középkorban a Szent Szellem ajándékaival való közösséget a katolikus egyházban kettősség jellemezte. Ágoston már a 4-5. században azt hirdette, hogy a „korai eső” időszaka lezárult, és megszűnéselméletével (ezt nevezik teológiai szakszóval szesszacionizmusnak) legalább 1000 évre meghatározta a Szent Szellem megnyilvánulásaival kapcsolatos közgondolkozást. Bár idős korában ezt az elméletét visszavonta, teológiai korrekciója nem hozta vissza az egyház főáramába a hiteles spirituális élményeket, inkább még zavarosabbá tette a képet, mert alapot adott az úgynevezett „gyógyító ereklyék” kultuszának.
Kr. u. 1000 körül a Rituale Romanum című szertartáskönyv a nyelveken szólást mint a démoni megszállottság elsődleges bizonyítékát határozta meg: „A megszállottság jelei a következők: képesség arra, hogy viszonylag könnyen furcsa (idegen) nyelven beszéljen, vagy megértse más ilyen beszédét…” A szöveg elítélte továbbá a prófétai kijelentéseket és a Szent Lélek erejének megnyilvánulásait is, miután ezeket egy kalap alá vette a démonikus jelenségekkel. Könyörtelenül üldözték azokat a csoportokat, amelyek körében különféle szellemi megnyilvánulások történtek. A történelmet, így az egyháztörténelmet is mindig a győztesek írják, ezért a fennmaradt egyoldalú beszámolók alapján nehéz ezeknek a csoportoknak a reális megítélése sok évszázad távlatából. Valószínűleg voltak közöttük a keresztény hit szempontjából eretnek és szélsőséges mozgalmak, de léteztek olyan radikális közösségek is, mint például a valdensek, amelyekben a szellemi ajándékok a bibliai igazsághoz való ragaszkodásból nőttek ki.
A katolikus misztikus tradíció megtűrte a szellemi megnyilvánulásokat az egyházhoz lojális vallási elit – püspökök, papok, szerzetesek és apácák – körében, sőt gyakorlásuk révén ezeknek az embereknek „hősies szentséget” tulajdonított. „Bingeni Hildegárd német apátnő (1098–1179) híres volt vakmerő próféciáiról és csodatetteiről. Fennmaradt róla, hogy teljesen ismeretlen nyelven beszélt vagy ilyet tolmácsolt eksztatikus vallási tapasztalatai után, amelyek látomások sorát és nyelveken való éneklést öleltek fel. A tizenharmadik és tizennegyedik század misztikus női szentjei között találjuk Helftai Gertrúdot, Svédországi Brigittát és Sziénai Katalint, akiknek mind volt eksztatikus tapasztalatuk” – írja Allan Heaton Anderson A pünkösdi és karizmatikus mozgalmak című könyvében.
2022.06.10. (XXVI/23)
