A Tisza utca 11. bejárata 1947-ben. Új idők, új lakók.(Forrás: Fortepan / Fortepan)
Lőb István szorgalmas, visszahúzódó fiú volt, és zsidó, de ez abban az időben még nem jelentett problémát. Ráadásul a Lőb család nem sokkal a fiuk születése után római katolikus hitre tért. A kereskedő, akinél a konvertita Pityu inaskodott, egy kicsit rosszallta Lőbék kitérését. Ismerte a családot, nem véletlenül vette magához Istvánt, hogy nála tanulja ki a szakmát. A Dob utcai fűszeres egy darabig elköszörülte a nyelvét a Lőb gyereken, aztán csak legyintett. Végül is kit érdekel, hogy zsidó-e vagy sem, amikor jó markos gyerek, a szája helyett is a keze jár. Forog-pörög, mér, pakol, rakod, seper, gyors, akár a szél.
Lőb István orrába befészkelte magát a szatócsbolt szaga. A petróleum keveredett a keleti fűszerekkel, a naranccsal, a szivarral, a liszteszsákok jellegzetes szagával, a hitelkönyv illatával, meg a vevők kesernyés perlekedésével. Ez a jellegzetes szag, a pesti szatócsboltok szaga egy egész életen át az orrában maradt. Nem is nagyon akart mást érezni. Néha, amikor zárás után hátrahúzódott a raktárba, ahol a kis hálókuckója volt, még utoljára körbenézett a boltban. Kihúzta a fából készült Dr. Oetker tárolódobozt és beleszippantott. Ilyenkor, ha álmodott, sütőpor illata volt az álmainak. Később el is mesélte ezeket az inaskori sütőporos álmokat Weininger Béla pékmesternek.
2026.01.01. (XXX/1)
