Aktuálishetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kiderült, hogy lesznek-e átalakítások a gyermekügyeletben
Sokkoló vírushelyzet az ünnepek alatt
Kiderült, hogy lesznek-e átalakítások a gyermekügyeletben

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2025. 01. 09.
Az ünnepi gyermekorvosi ügyelet kapcsán elképesztően nehéz helyzetekről számoltak be családok és orvosok egyaránt, főleg Budapesten és Pest vármegyében. Szakértők szerint a hosszú ünnepi időszak az ellátás súlyos gondjait hozta felszínre.

„December 24-én nagyon belázasodott a kislányunk, és másnapra mi, szülők is teljesen leestünk a lábunkról, azt hittük, nem érjük meg a másnapot. A kombinált teszt sem Covidot, sem influenzát nem igazolt. A körzeti gyermekorvos azt írta, szerinte öt nap láz simán belefér, s ha a gyerek utána is lázas, akkor ügyelet, egyébként pedig boldog karácsonyt. Az ötödik nap, szombaton elmentünk a Heim Pál Kórházba, de mikor megtudtuk, hogy ott 6-8 órát kell várni, 4 óra ottlét után otthagytuk a zsúfolt várót. Gondoltuk, jöjjön inkább a magánrendelés, csakhogy már nem volt időpont egyik budapesti magánrendelőben sem, pedig némelyikben egy gyerek rutinvizsgálatáért 140 ezer forintot kértek, plusz 41 ezer forint hétvégi díjat. Szombat este felhívtuk a központi ügyeletet, kértük, hogy jöjjön ki valaki legalább a gyereket megvizsgálni, mert az egész család ki van ütve, mire kioktattak, hogy miért csak most fordulunk orvoshoz, és legfeljebb mentőt tudnak küldeni a gyerekért, de ahhoz is kísérő rokon kell – ha nincs, akkor nem jönnek” – a 30 éves Katából csak úgy dől a szó.

Mivel december 30-án, hétfőn a körzeti gyermekorvosukat helyettesítették, és tömegek voltak a rendelőben, a szülők délben elvitték a gyereket egy magánorvoshoz, aki antibiotikumot rendelt neki, s a vizsgálatért 40 ezer forintot fizettek. A szülőknek a felnőtt háziorvosuk írt fel látatlanban egy erős an­ti­biotikumot, így a második hét végére kezdett a család jobban lenni. 

„Az ünnepek alatt rengeteg családot láttunk ugyanebben a rém­álomszerű helyzetben, miközben kiderült, hogy sok ügyeletes orvos is lebetegedett. A gyermekorvos is csak széttárta a karját, és azt mondta: 17-féle vírus tombol most az országban, ami rendkívüli helyzetet teremt” – mondta el az édesanya.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!