Tavaly év végén a főváros elfogadott egy drogstratégiát, annak ellenére teljes médiacsendben, hogy nagy horderejű, potenciálisan országos hatású lépésről van szó. A figyelmet a Drogkutató Intézet (DKI) irányította rá a fejleményre a honlapján, azt állítva, hogy az (azóta felállt) új közgyűlésnek felül kell vizsgálnia a programot, mert „az ideológiailag determinált, tudományosan nem alátámasztott”, „nyugaton már megbukott drogliberalizációs trendeket tartalmaz”, illetve „a nemzetközi droglobbi és a hazai liberális drogaktivizmus találkozásának” az eredménye. Kimutatható a kapcsolat például a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezettel, „amelyről több esetben kiderült, hogy nemzetközi forrásokból igyekszik befolyásolni a magyar belpolitikát” – állítja a DKI. Egyúttal a tervezethez alapul használt felmérés függetlenségét is megkérdőjelezte, mivel az azt jegyző Magyar Addiktológiai Társaság (MAT) vezető alakjai a fővárosi drogcsapatnak is tagjai.
A szervezet kifogásolta továbbá, hogy a drogstratégia olyan ajánlásokat tesz, amelyek ellentmondanak az állami vagy uniós szintű szabályozásnak. Ezt Sárosi Péter, a tervezet egyik kidolgozója, a TASZ volt drogpolitikai szakértője is elismerte a szervezet által létrehozott Drogriporter nevű oldalon, ő viszont ebben nem lát problémát, hiszen Magyarországon „nincs jelenleg drogpolitika”, ezért az ő javaslatuknak „országos jelentősége van”, lévén, hogy „rögzíti a korszerű… irányelveket” és „szemléletet formál”. A DKI a szakmaiság rovására megnyilvánuló átideologizáltságot kifejezetten károsnak tartja, emellett Téglásy Kristóf stratégiai igazgató a Heteknek nyilatkozva úgy pontosított, hogy „a nemzeti drogellenes stratégia 2013 és 2020 között volt érvényes, de mivel ez egy országgyűlési határozat, tehát egy jogszabály, ami nem lett visszavonva, valid a mai napig”. A főváros pedig „csak úgy tudja megoldani az egyre súlyosbodó drogkáoszt, ha a jogi keretein belül építi fel a stratégiát”.
A fővárosi drogstratégia négy pillérre épül: megelőzés, kezelés, ártalomcsökkentés és kínálatcsökkentés.