A nyitókép extra csatajelenet, akárcsak az első Gladiátornál. A rendező ehhez nagyon ért. Előző, Napóleon című dolgozatában is a csaták sikerültek leginkább. Itt mintha a Ryan közlegény megmentése partra szállós jelenetét látnánk ókori kulisszák közé illesztve. Hatásos, mert nemcsak technikáról van szó, hanem élet és halál vizuális párbajáról. Pezseg az adrenalin, az arcokat őrjöngő düh színezi, a kapkodó mozdulatokat a túlélés ösztöne vezérli. Erős felütés, nem először élnek ilyennel. Felpörgeti a néző figyelmét, s a mai vizuális ingerek záporában ez szükséges – vélhetik a filmkészítők.
De van másfajta hasznosítás is. Látjuk a világverő római haderőt, s közben a „negyedik birodalom” mindent összezúzó természetére is ráérzünk már a film elején. El is hangzik a „Vae victis” (Jaj a legyőzötteknek!) szállóige a numidiai várost elfoglaló hadvezér szájából, jelezve, miféle fajzat is a római. Aztán jönnek az ostrom utáni teendők, a holtakat elégetik, az élőkre rabszolgaság vár. Visszafogott, melankolikus képek, de máris „behúzott” minket a film, joggal vártuk hát a minőségi folytatást!
2024.11.15. (XXVIII/46)
