Sokakat foglalkoztatott már eddig is, hogy mit tenne Jézus helyettünk? Kinek az oldalán állna egy-egy történelmi szituációban? Vagy akár csak egy hétköznapi élethelyzetben… Magunkat is tudjuk tesztelni ezzel a mércével, és ez néha fájdalmas tapasztalattal jár. Az Egy rejtett élet főhőse azonban jelesre vizsgázott. És a gyönyörű az benne, hogy valós élettörténetről szól, olyannyira, hogy a filmben megjelenített történelmi személyt, Franz Jägerstättert Ferenc pápa kezdeményezésére boldoggá avatták. Ezúttal azonban kihagynám a Ferenc pápáról és a boldoggá avatásról való elmélkedést, és a filmajánlóra koncentrálnék.
Az Egy rejtett élet az a fajta mozi, amelynek említése után az ember restelkedve veszi a szájára a hollywoodi képregénysorozatok nagy tömegvonzású, gyorsan felejthető popcorn-ropogtatóit, amelyeknek történetvázához képest a Dörmögő Dömötör cselekménye hamleti magasságokba visz. Amellett, hogy e neobarbár gagyizmus termékei kiváló technológiai referenciafilmek, az alkotóelemeken túl nem sok rokonságot mutatnak a filmművészettel. Tudható paneljeleneteikben sorra tetten érhetőek a befektetői hozamelvárások sztenderdjei. A pattogatott kukorica ropogtatásához jól csúszik, hogy másodpercenként felrobban a fél univerzum, miközben a jól fésült kiborghősnek újra csak egy kicsit kormos lett a halántéka – viszont akinek ez szórakoztató, az megérdemli. Ezzel nem tapicskolnék tovább a bulvárdagonyában, és egyben elnézést is kérek azoktól, akiket most sikerült megsértenem, de ezúton nekik is szeretném ajánlani egy valódi film megnézését.
Az Egy rejtett élet egy idillikus, több mint csokipapír szépségű alpesi hegyi falu napjait tárja elénk, amelybe egyszer csak bezuhan a Sátán rendszere egyenes adásban.
2020.05.29. (XXIV/22)
