Ez egy véleménycikk.
A kizökkent világ egyensúlya visszaA kizökkent világ egyensúlya visszabillen, ha csak egy időre is. Ezt üzeni mindhárom rész, külön sztorikban, egymást kiegészítve. Ezért szólunk az előzményfilmekről is; amúgy nívósabbak e mostaninál. Az eredeti cím (The Equlizer – A Kiegyenlítő) pontosabb jelzés az ideáról, ami a sorozatot élteti – ha ez így magyarul kissé csikorogna is. Pedig valóban kiegyenlítésről van szó, esetleg visszaállításról. Ez belénk van kódolva, mert borzasztó lenne, ha a gonoszság felülkerekedne és nem esne a saját csapdájába. Még ha a folyamat néha fájóan sok évtizedbe kerül is. S ha nem fizikai erőszakkal megy az igazság helyreállítása (sőt így a jobb!), mint a filmben, ahol a brutalitás érthető, de túlzottan részletezett. Persze nem családi matinéról beszélünk. Viszont állítjuk, hogy a Védelmezőben oly örvendetes és mára ritka alapértékek vonulnak fel, melyeket a populáris mozikultúrában lassan nagyítóval kell keresni.
Robert McCall egykori CIA-s elitkommandós a többnyire elhúzódó igazságtételt rövidíti le. Pedig nem akar ő mást, csak kevésnyi nyugalmat. Sok vér terheli a lelkét, feleségét elvesztette, ideje hát a „nagy összegzés”-nek, amit kevesen tesznek, pedig tanácsos, ha az ember túlhalad élete delén. McCall nem kezd El Caminóba, nem vezekel oly fájdalmasan, mint A misszióban Robert de Niro. Inkább lemerül a hétköznapi emberek közé. Egyszerű élet, apró örömökkel, pár jótett, ahogy éppen jön. Az első részben barkácsbolti segéd, a másodikban Uber-sofőr, mindkettőt élvezi, mert sokféle sorsra rálát, azokba néha „belepiszkál”, miközben maga is tisztul a múlt sarától. Terápia ez, aminek szakirodalma van: a másoknak segítés elterel a magunk nyűgeitől. Mindez hősünket afféle elégikus harmóniával övezi, ráér könyveket (!) olvasni, pár kedves szót elszór a környéken. Bárhol jár, a közösség díjazza a fazonját; a mostani részben egy egész szicíliai kisváros fogadja be. Pedig csupa egyszerű és őszinte gesztussal él, ami úgy tűnik, bármely kultúrkörben megnyitja az ajtókat. És a szíveket.