CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes
A címszerepet Helen Mirren hozza, nála hitelesebb Goldát, úgy tűnik, ma nem-igen kaphatnánk. Gesztusai-mimikája előtanulmányokra utal, alaposan feltérképezhette a címszereplő karakterét, ahogy tette ezt II. Erzsébet „bőrébe” bújva, s amivel simán elhozta az Oscart. Járna neki a következő szobrocska is, még ha maga a film csekély visszahangot is kapott augusztusi világpremierje óta. Bár az alakítás minősége vitán felüli, Mirrent már a forgatás előtt meghúzkodták a „nemzet nagymamája”-szerep miatt, és nem csak a zsidó állam nevét szitokszóként használók. A kommentek felemlítik, hogy a félig orosz származású angol színésznő már több zsidó szerepet is alakított, sőt héberül is tanult az elszánt Moszad-ügynök szerepe miatt (szinte hallani fogak csikorgását) az alig ismert bosszúálló/igazságosztó filmben, Az adósságban, ami kissé a Faudához hasonlítható.
A Golda viszont semmiképp.