hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Fox News megegyezésének valódi ára
Szelektív hírzárlat
A Fox News megegyezésének valódi ára

Fotó: AP / Ted Shaffrey

2023. 04. 26.
„Az amerikai demokrácia hardvere egy elavult számítógép” – állapítják meg szakértők az elektronikus szavazógépek veszélyeiről az HBO-n 2020-ban Kill Chain címmel bemutatott dokumentumfilmben. A Fox kontra Dominion ügy mégis azt mutatja, hogy ma már nem lehet a választások biztonságával kapcsolatos aggályokat (sem) megfogalmazni.

A Spectator szerint „az amerikai média történetének hetven év távlatából nézve legnagyobb horderejű tárgyalása” kezdődött volna el múlt kedden, ha az utolsó pillanatban nem egyeztek volna meg a felek. A Dominion Voting Sys­tems elektronikus szavazógépeket forgalmazó cég perelte 1,6 milliárd dollárra a Fox News csatornát jó hírnév megrontásáért. A médiatársaságnak valószínűleg megéri kifizetni a kialkudott 787,5 milliós kártérítést (főleg, hogy rosszmájúak szerint ennél jóval többet húznak ki Rupert Murdoch ügyvezető zsebéből a rutinszerű válásai), hiszen így elkerüli a sokéves jogi huzavonát, és attól sem kell tartania, hogy a nézőit esetleg elidegenítő újabb csontvázak esnek ki a cég belső kommunikációjának szekrényéből.

Csendben megszabadulni Trumptól

2020. november 7-én a Fox News kijelentette, hogy Joe Biden nyerte a vitatott elnökválasztást. Másnap Maria Bartiromo meghívta a műsorába Sidney Powell ügyvédet, aki széles körű szándékos, és az eredményt döntően befolyásoló választási csalásról beszélt. (Powell hírnevét menthetetlenül tönkretette Trump győzelme melletti kiállása. Húsz évig dolgozott az Igazságügyi Minisztériumban, majd az Amerikai Fellebbviteli Ügyvédek Akadémiájának – ahová a leg­fi­a­talabb tagként választották be – elnöki tisztét is betöltötte. Amikor 2014-ben Licensed to Lie címmel könyvet írt az igazságszolgáltatási rendszeren belül tapasztalt korrupcióról, még „szuper­ügyvéd­ként” és „Amerika legjobb ügyvédjeként” emlegették.)

A Fox ügyvédei azzal védekeztek volna a perben, hogy a megnevezett műsorvezetők (Bartiromón kívül például Tucker Carlson és Sean Hannity) többnyire csak az aktuális hírekkel kapcsolatban tettek fel kérdéseket, vagyis a munkájukat végezték mint újságírók. A Dominion viszont arra alapozta a vádakat, hogy kiszivárgott szöveges üzenetekből kiderült: a tévések nem értettek egyet vendégeik véleményével, tehát szándékosan hazudtak, amikor képernyőn voltak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!