hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mélyülő chipháború Washington és Peking között
Egy kis "apróság", ami eldöntheti a nagyhatalmak közötti versenyt
Mélyülő chipháború Washington és Peking között

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 09. 08.
Chipek nélkül elképzelhetetlenek a mindennapjaink. Olyannyira „bevették magukat” a gazdaság és a hadiipar legkülönbözőbb területeibe, hogy nélkülük még egy nagyhatalom sem lehet nagyhatalom. Ki is éleződött a chipháború Amerika és Kína között – ugyanis fogyóeszközről van szó.

Az Egyesült Államok Képviselőháza még augusztus közepén szavazta meg a Chipek és tudomány nevű törvényt (CHIPS and Science Act), melynek nem titkolt célja az amerikai dominancia megőrzése a mikrochipek, illetve a félvezetők piacán. Ezen keresztül pedig a Kínával szemben élvezett technológiai és hatalmi előny növelése.

Éppen az előbbi jogszabály elfogadása utáni héten került sor a Képviselőház elnöke, Nancy Pelosi elhíresült tajvani látogatására, ami igen drasztikus reakcióra sarkallta Kínát.

A korábbi lapszámainkban elemzett diplomáciai perpatvar – többek között – arra világított rá, hogy Tajvant mint a globális chippiac központi szereplőjét még Washington sem hagyhatja figyelmen kívül iparhatalmi játszmáiban. Egyúttal az is egyértelművé vált, hogy ha Kína nem kezdi behozni a chipgyártás terén felhalmozott – némely szakértői elemzés szerint évtizedes – lemaradását, végleg letehet nagyhatalmi álmairól, és ezen a helyzeten a katonai fenyegetőzések sem változtatnak. Így nem csoda, hogy valóságos frontvonallá vált a chipgyártás ágazata.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!