Szuperemberek gyári hibával
Mi a gond Elon Musk és a transzhumanisták vízióival?
Szuperemberek gyári hibával

Hetek-Grafika

2020. 09. 04.
Amíg a transzhumanisták szerint a technológiai fejlődés előbb-utóbb áttöri az emberi faj korlátait, a zsidó-keresztény alapon álló gondolkodók szerint a technológiai újításoknak jelentős kockázatai is vannak, hiszen az emberi morált egyetlen „kütyü” sem képes feljavítani. A témáról Kánai András jövőkutatóval beszélgettünk.   

A szakértő Holnap történt – Öt sci-fi téma, amely valósággá válhat című könyvében külön fejezetet szentelt a transzhumanizmusnak – annak az ideológiának, amely szerint a technológia által az emberi faj legyőzheti a halált, és kiterjesztheti a fizikai képességeit. Mint a Hetek podcast adásában elmondta, ez a fajta megközelítés a sci-fi irodalomban jóval korábban megjelent: a ’80-as évektől kezdve például felmerültek olyan ötletek, hogy a számítógépet valamilyen módon be lehet majd ültetni az ember testébe, agyába. Ez sokak szerint ma már tudományos realitássá vált: ezt képviseli többek között Elon Musk is, aki a napokban mutatta be a Neuralink nevű cége által fejlesztett agyi implantátumot.

Ezek a felvetések ugyanakkor arra a materialista vélekedésre épülnek, hogy az ember lényegében egyenlő az agyban zajló biokémiai folyamatokkal – ami egyébként nem csak a zsidó-keresztény világnézet alapján, hanem tudományfilozófiai szempontból is megkérdőjelezhető. Ám, ha ez így is lenne, akkor is felmerül a kérdés, hogy ha elérjük a transzhumanisták által várt poszthumanista jövőt, annak milyen mellékhatásai lennének. 

Mint Kánai András hangsúlyozta, a legfontosabb kérdés nem az, hogy mire leszünk képesek a technológia fejlődése nyomán, hanem az, hogy ezek milyen változásokat eredményeznek. Számos sci-fit történet – a Frankensteintől a Jurassic Parkig – éppen arról szól, hogy milyen káros következményei vannak a technológiai vívmányoknak.

A tudomány fejlődése és az emberi jogok bővülése miatt a reneszánsz óta hajlamosak vagyunk úgy gondolkozni – fogalmazott a jövőkutató –, hogy az emberiség történelmében egy progresszió megy végbe. Azzal ugyanakkor kevesebbet foglalkozunk, hogy a haladást, a modernizációt nem kíséri morális fejlődés. Sőt, a technológia az emberi gonoszság eszköztárát is kiszélesíti: a 14. században például elképzelhetetlen lett volna a holokauszt. Ezért is várható az, hogy az erkölcsi szempontokat figyelmen kívül hagyó transzhumanisták, illetve a bibliai alapokon álló keresztények között erősödni fognak a konfliktusok.

Kánai András arról is beszélt, hogy ma a „progresszívitást” (transzhumanizmust, szexuális kisebbségek emberi jogait, genderizmust) képviselők részéről egyre nagyobb a türelmetlenség. Miközben a keresztények nem akarják rákényszeríteni a világnézetüket másokra, a „progresszívok” még a saját táborukban sem tűrik a „disszidens” véleményeket – ennek egyik példája az a lejárató kampány, amely J. K. Rowling, a Harry Potter szerzője ellen indult, aki ugyan támogatja a melegmozgalmat, a transzgenderizmussal szemben már kiritkát fogalmazott meg. A jövőkutató szerint ez a fajta türelmetlenség olyan erős, hogy sokan attól tartanak, hogy szétszakíthatja az amerikai társadalmat. 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!