hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Amikor leszbikus férfiak nyomulnak a nők jogaiért
A német transztörvény ellentmondásai
Amikor leszbikus férfiak nyomulnak a nők jogaiért

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 09. 15.
A háború és az energiaválság közepette a német törvényhozás azon fáradozik, hogy – az egyének önrendelkezési jogára hivatkozva – ezentúl puszta „bemondásra” bárki, aki 14 év feletti, akár évente átírathassa a hivatalos okmányaiban a keresztnevét és a nemét. Ezzel teljesen önkényes és szubjektív kategóriává teszik, gyakorlatilag kiüresítik a nemi identitás fogalmát.

Stílszerűen épp a német szövetségi családügyi minisztérium vállalta magára a feladatot, hogy azzal az indokkal, miszerint a máig hatályban lévő, 1981-es transzneműségi törvény elavult, sőt alkotmányellenes, nekiálljon megalkotni a helyébe lépő, univerzális „önrendelkezési törvényt”. Ennek értelmében ezentúl mindenki átírathatja a születési nemét és keresztnevét a hivatalos papírjaiban, ha éppen erre támad kedve.

A nemi identitásváltás egyik lépcsőfoka az úgynevezett „jogi tranzíció”, ami eredetileg azt jelenti, hogy a delikvens kérésére, meghatározott feltételek esetén a hivatalos okmányaiban átírják a születés szerinti nemét és nevét ellenkező neműre. (Magyarországon ezt 2019 óta törvény tiltja.)

Németországban az 1981-es, transzszexuálisokra vonatkozó jogszabályban a jogi tranzíciót eredetileg csak olyan transznemű felnőtteknek engedélyezték, akik elváltak, és akiket sterilizáltak, valamint átoperáltak. Nem mellesleg ezeket a szigorú kritériumokat 2011-ben alkotmányossági okokból eltörölték, s mára az maradt a feltétel, hogy bírósági eljárásban két szakvélemény támassza alá a nemi diszfória diagnózisát. Ám a szociáldemokrata–zöld kabinet szerint a törvény azáltal, hogy betegségként kezeli a transzneműséget, még mindig sérti a transzneműek jogait és méltóságát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!