hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szezám utca: már nem játék
Elfogadás helyett a faji igazságtalanságra tanít a népszerű műsor
Szezám utca: már nem játék

Forrás: AP / Rahmat Gul

2022. 12. 08.
Mindenki hallott már a Szezám utcáról, ám azt kevesen tudják, hogy az 1969-ben elindított, 150 országba eljutott műsor célközönségének eredetileg a 4 év körüli, színes bőrű gyerekeket szánták. Újabban viszont az elfogadás tanítása helyett a faji igazságtalanságra igyekeznek felhívni a figyelmet.

Több mint 50 éve, hogy a PBS csatornán elindult a népszerű Szezám utca gyermekműsor, amelyben sokféle származású és bőrszínű karakter él harmóniában egymással egy amerikai város belvárosában. A projekt „szellemi anyja”, Joan Ganz Cooney azért tartotta fontosnak, hogy elindítsa a Szezám utcát, mivel nagyban inspirálta az a helyzet, amit a harlemi óvodások és kisiskolások között látott. Egy dokumentumfilm kapcsán kerültek a látókörébe a színes bőrű gyerekek, és úgy érezte, hogy ha célzottan, nekik indítanak el egy gyermekműsort, azzal arra taníthatják őket, hogy ők is értékesek, és azt is megmutathatják nekik, hogy az ember háttere nem akadályozza meg, hogy másokkal harmóniában élhessen. Ráadásul ezzel sikerülhet azt az oktatási deficitet is kiküszöbölni, amit a szegénység generál, és ami széles körben megfigyelhető volt a harlemi kisiskolások között.

Cooney szilárdan hitt abban, hogy a televízió nagyszerű eszközt jelenthet a korai gyermekkori nevelésben, és olyan képességek felszínre hozásában, amelyek felkészíthetik a kisgyermekeket az iskolás évekre. Ennek elérése érdekében kezdett együttműködni Lloyd Morrisett pszichiáterrel, aki ekkoriban a kora gyermekkori fejlődést kutatta. Két év kutatás után Morrisett és Cooney projektje a Carnegie Corporationtól és az amerikai államtól közösen 8 millió dollár támogatásban részesült, amelynek keretében több oktatási műsor elkészítése kezdődött meg, köztük a Szezám utcáé is.

A műsor teljesen beleillett Lyndon B. Johnson elnökségének egyik központi programjába, a „Nagyszerű Társadalomba”, amelynek kitűzött célja az volt, hogy felszámolja a szegénységet és a faji igazságtalanságokat. Johnson, aki egyetemi hallgatóként maga is tanított mexikói származású gyerekeket, 1965-ben létrehozta a Head Start nevű programot, amelyben arra tettek kísérletet, hogy megállítsák a nemzedékeken át öröklődő szegénységet, mégpedig úgy, hogy az óvodáskorú gyerekek oktatásában próbáltak új módszereket megvalósítani. Ez a program vitte el Joan Ganz Cooney-t Harlembe, amiből aztán a Szezám utca is kinőtte magát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!