hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újra fellángolt a vita a lombikprogram körül
Bűnben fogant ötlet?
Újra fellángolt a vita a lombikprogram körül

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2020. 10. 21.
A népességfogyás elleni harcban a kormány kiemelten épít a lombikprogram támogatására, a katolikus egyház ugyanakkor bűnnek minősíti a mesterséges megtermékenyítést – erősen megosztva ezzel saját híveit is.

„Virágzik a számomra még mindig nagyon fájdalmas lombikprogram. Ezt teljesen ki kéne iktatni a gyakorlatból, súlyos bűnöket követünk el vele! Az emberi élet továbbadása nem technológia kérdése, hanem két ember, egy férfi és egy nő szeretetkapcsolatát feltételezi, nagyon komoly lelki vonatkozásokkal a háttérben” – nyilatkozta a napokban a Magyar Hírlapnak Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia újraválasztott elnöke. Hozzátette: vannak a keresztény hit alapján is támogatható gyakorlatok, amelyek bizonyítottan hatékonyak – és nem jár velük a megfogant életek elpusztítása, mint a lombikprogrammal.

„Szeretnék megnyugtatni minden olyan párt, amely meddőségi problémákkal küzd, hogy a magyar kormány segít nekik, amiben csak tud. Ezért is támogatjuk a lombikbeavatkozásokat, és ezért emeltük meg duplájára a rendelkezésre álló forrásokat, hiszen az a célunk, hogy minden vágyott, tervezett gyermek megszülethessen Magyarországon” – reagált a püspök szavaira Novák Katalin családügyi miniszter.

Az éles pengeváltás nem véletlen. A Fidesz-KDNP kormány elkötelezett a népességfogyás megállításában, és ebben jelentős szerepet szánnak az IVF (in vitro fertilizáció) eljárásoknak is. Ahogy 2017-ben Dr. Kaáli Nagy Géza István, a Kaáli Intézet alapítója Orbán Viktornak címzett nyílt levelében írta, a gyerme­ket vállalni szándékozó párok mintegy 20-25 százaléka meddőségi problémákkal küzd, és ha számukra jobban elérhetővé tennék a meddőségi kezeléseket, akkor jelentősen növelni lehetne a születésszámot. Hozzátette: több európai országban az éves születésszámnak már közel 10 százaléka meddőségi kezeléseknek köszönhető, miközben ez az arány Magyarországon csak négy százalék.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!