„Miért akartam én mindig olvasni? Mert volt a fateromnak egy édestestvére, aki engem is nevelt: hol a szülőknél voltunk, hol náluk, mert nekik nem volt saját gyermekük. Ez a nagybácsikám 1899-ben született, és az első világháborúban délceg huszár volt. Amikor hazaengedték szabadságra, a cigányok úgy köszöntek neki: Szervusz, vitéz úr! Ő nagyon szerette a meséket. Ezt én észrevettem, és ez inspirált engem is, ahogy teljes átéléssel hallgatta a mesét, nem aludt el egy percre sem.
Emlékszem, lassan kifogyott a petróleum a lámpából, ránk hajnalodott, és én csak olvastam neki a meséket”
2020.08.07. (XXIV/32)
