hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Miért nem érdemes a Bibliát politikai furkósbotnak használni?
Kétélű kard
Miért nem érdemes a Bibliát politikai furkósbotnak használni?

Az egyre durvuló politikai kampányban már a Bibliára hivatkozva támadják egymást a képviselők.(Fotó: Facebook / Menczer Tamás)

2024. 12. 11.
Lassan a magyar politikai kampányok különös sajátossága lesz, hogy az egymás torkának eső képviselők a véget nem érő nagyotmondásba már a Szentírást is belerántják, mint valami mindent eldöntő aduász. Elfelejtik azonban, hogy Isten beszéde egy olyan kard, amely kifelé is és befelé is vág.

„A ki kardot ránt, az kard által vész el” – így kommentálta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában azt a nagy visszhangot kiváltó, rendkívül kellemetlen politikai vitát, ami egy gyermekotthon előtt zajlott le Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke között. Kettejük párbeszédét hosszú napokon keresztül elemezte a közvélemény, annak utcai szintű kötözködős stílusa (ki a „kicsi”, kinek büdös a szája, kinek remeg a keze stb.) sokaknál kiverte a biztosítékot. Erre reagált úgy a kormányfő, hogy ezt a fegyvernemet bizony a másik oldal választotta, az agresszív alakokat pedig csak úgy lehet leállítani, ahogy Menczer tette. Az idézett kijelentés Jézus szenvedéstörténetéből származik, amikor az őt letartóztató katonákkal szemben az egyik tanítványa fegyvert rántott, ám a mester azt visszarakatta vele. (Itt Jézus a Noénak adott szövetségre hivatkozik, amikor Isten az emberiség számára adta a jogot, hogy a gyilkosságot arányos súllyal szankcionálja. „Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremtette az embert.”)

De nem csak Orbán Viktornak jutnak eszébe bibliai igeversek a politikai csatározásokkal kapcsolatban, korábban Magyar Péter is egy Márk evangéliumából vett jézusi példázatba próbálta meg „beleszuszakolni” a saját pártját, míg Menczer Tamás pedig a Példabeszédek könyvét hívta segítségül. A TISZA Párt elnöke azzal magyarázta, hogy pártja miért nem fog össze más ellenzéki pártokkal, mert Jézus is arról tanított, hogy régi tömlőbe nem töltenek új bort, és régi ruhára sem varrnak új szövetből foltot. A Fidesz kommunikációs igazgatója pedig a Magyar Péterrel való szájkaratéja után idézte a Facebook-oldalán a következő salamoni példabeszédet: „Futnak a bűnösök, ha nem üldözik is őket, de az igazak biztosnak érzik magukat, mint egy oroszlán.” Majd ellenfelének kellemes rohanást kívánt. 

Önmagában az üdvözlendő, hogy Magyarországon egyre többen hivatkoznak a Bibliára és a bibliai igazságokra, ahogyan az is, hogy a különböző vitás kérdésekben Isten beszéde a hivatkozási szempont, igazodási pont. Egy olyan Európában, ahol a volt finn belügyminisztert Pál apostol idézéséért hurcolják meg a mai napig a bíróságokon, Nagy-Britanniában pedig egy magában mondott imáért bírságolnak meg valakit – kifejezetten hálásak lehetünk azért, hogy legyen szó a kormányoldalról vagy az ellenzékről – a Biblia egyfajta mindenek felett álló hivatkozási alap. Személy szerint számomra kifejezetten meglepő volt, amikor a miniszterelnök a tusványosi beszédében a nemzetállamok biblikus alapjáról a Máté evangéliuma alapján értekezett, miszerint Jézus előtt a végső ítéletkor nemcsak a személyek, hanem a nemzetek is meg lesznek majd ítélve. Aligha van a világon még egy olyan állami vezető, aki bibliai próféciák alapján szemléli saját nemzetének jövőjét. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!