hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Falhoz állították és felhúzták a fegyvert: így menekült meg a szudáni fogságból a magyar békefenntartó
Elrabolva: 91 nap az afrikai sivatagban
Falhoz állították és felhúzták a fegyvert: így menekült meg a szudáni fogságból a magyar békefenntartó

ENSZ-békefenntartó katonák Szudánban. Nem indult könnyen a misszió.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2023. 06. 14.
Amikor kiderült, hogy nem amerikai, hanem magyar, a fogvatartói feldühödtek, mert így a várt egymillió dolláros váltságdíjnak csak a töredékét követelhették érte. Papp István nyugalmazott alezredes, volt ENSZ-békefenntartó mondta el történetét a Heteknek.

Egy ország ismerte meg az ön nevét 2010-ben, amikor elrabolták Szudánban és 91 napot fogságban töltött. Hogyan került oda?

1989 óta kötöttem az életemet szorosabban össze a békefenntartással. Részt vettem az első újkori békefenntartó misszióban, ami az iraki–iráni válságot volt hivatva kezelni. Ez egy ENSZ-misszió volt, tizenöt fős, rajtam kívül lengyelek voltak még az egykori szocialista táborból, és emlékszem, Nagy Imre temetése előtt egy nappal mentünk ki. Miután hazajöttem, a HM-ben éppen felállították a békefenntartással foglalkozó osztályt, annak tagja lettem. Utána három évet húztam le ENSZ színekben, ami gyönyörű volt. Ekkor lettem igazából szerelmes Afrikába. A világszervezetnek 16 afrikai missziója volt akkoriban, és én mint katonai iránytiszt három év alatt bejártam mind a 16 missziót. 2005 után ezt már civilben folytattam, Kongóban, az Európai Unió első védelmi reformmissziójában.

Milyen volt magyarként szolgálni ezekben a nemzetközi küldetésekben?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!