hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Balázs Géza: az obszcén stílus megmutatja a beszélő lelki világát
Pornográfia a közbeszédben: mit üzen valójában Lili költeménye
Balázs Géza: az obszcén stílus megmutatja a beszélő lelki világát

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

2022. 10. 27.
A pedagógusok panaszai helyett sokkal inkább a fiatal generáció és a közbeszéd aggasztó állapotára irányította rá a figyelmet Pankotai Lili hétvégén előadott slam poetryje. Nem ez az első alkalom, hogy diáktüntetőknek obszcenitással sikerül a figyelem középpontjába kerülniük.

A pécsi diáklány nem pusztán trágár, hanem egyenesen a pornókultúrát megidéző szövegével kétségkívül elvitte a show-t az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének október 23-i tüntetésén. Legalábbis utólag senki nem mondjuk Karácsony Gergely főpolgármester beszédét elemezte, hanem Pankotai Lili költeményét. Bár a diákok közélet iránti érdeklődése önmagában akár még üdvözlendő is lehetne, mint ahogy a slam poetry is egy létező – és adott esetben „beszólós” – műfaj, a performansz meglehetősen megosztotta a közvéleményt.

A 16 éves szerző műve nem erre az alkalomra született: egy márciusi pécsi slammer versenyen harmadik helyezést ért el vele. A tüntetés egyik szervezője, a noÁr néven szélsőliberális mozgalmat alapító Molnár Áron ennek kapcsán kérte fel a diáklányt a közszereplésre. Szónoklata azonban nem a tanárok alacsony fizetésére vagy a sztrájkjogokra irányította rá a figyelmet. Sokkal inkább arra, hogy milyen lelki-erkölcsi állapotban lehetnek azok a fiatalok, akiknek a kommunikációs eszköztárában szinte csak explicit pornográf jelenetek sorakoznak. A jelenség nem új keletű. A 2018-ban szintén egy tanárok melletti tüntetésen felszólaló Nagy Blanka a mai napig nem tudott említésre méltó politikai teljesítményt felmutatni – obszcén szónoklata az egyetlen, ami megmaradt a politikai közélet emlékezetében. Az elmúlt hetek tüntetésein szintén gyakran voltak hallhatók-láthatók egészen közönséges rigmusok és szexuális aktusokra utaló transzparensek. És persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a műfaj a felnőtt közéleti szereplőktől sem idegen: gondoljunk csak Simicska Lajos O1G-zésére vagy Hadházy Ákos obszcén transzparensére a parlamentben – vagy akár a jobboldal kedvelt publicistájának, Bayer Zsoltnak a közönséges stílusára.

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

Pankotai Lili esete azért is mutat túl saját magán, mert a tinédzser a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának diákja. A pécsi katolikus intézmény igazgatója közleményt adott ki az ügyben, amelyben úgy fogalmaz: „Tiszteletben tartjuk a szabad véleménynyilvánítás jogát, ellenben elhatárolódunk tanulónk, Pankotai Lili 2022. október 23-i nyilvános felszólalásától. Messzemenően elutasítjuk annak minden, a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát és narratíváját.” Érdekes kérdés ugyanakkor, hogy hogyan lehetséges, hogy az igazgatót meglepetésként érte diákjuk költeménye – ha pedig tudtak róla, hogy már közönség előtt is szerepelt ezzel, akkor miért nem léptek eddig semmit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!