hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Elmélyülni Isten szeretetében” – Zarándoklatra is vitte a gyerekeket a szexuális ragadozó
Pedofilbotrány a Böjte-otthonokban
„Elmélyülni Isten szeretetében” – Zarándoklatra is vitte a gyerekeket a szexuális ragadozó

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2022. 07. 07.
Harminc év letöltendő börtönbüntetést kapott – egyelőre nem jogerősen –  az az egykori nevelő, aki egy évtizeden keresztül bántalmazta szexuálisan  és fizikálisan a rábízott gyermekeket Böjte Csaba ferences szerzetes alapítványi gyermekotthonaiban.

„Jelen volt a Jó Isten, lehetett érezni, soha nem fogom életemben ezt az istenélményt elfelejteni! Sok minden van még bennem, de adok időt  magamnak még jobban elmélyülni Isten szeretetében, megtapasztalni kegyelmeit nap mint nap a zarándok­út után”

– írta 2010-ben K. Sz. egy katolikus zarándoklat után, amelyen kilenc gyermekkel vett részt. A jelenleg 35 éves férfiról hosszú éveken keresztül senki nem gondolta, hogy a gyermekszerető, vallásos imidzs mögött – a bíróság elsőfokú ítélete alapján – egy szexuális ragadozó rejtőzik. K. Sz. a zarándoklat idején már három éve bántalmazott szexuálisan és testileg is gyermeke­ket a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által alapított dévai Szent Ferenc Alapítvány tusnádfürdői otthonában. Majd további hét évig zavartalanul folytatta gyalázatos gyakorlatait – 2011-től már a kászonimpéri otthonban. 

Többévnyi nyomozást, illetve egy­éves bírósági eljárást követően a csíkszeredai bíróságon a napokban hoztak ítéletet K. Sz. ügyében: alapfokon harminc év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki rá. Mivel a sértettek kiskorúak voltak, a tárgyalások zárt ajtók mögött zajlottak, azonban a vádirat rövidített változatát a bíróság újságírói kérésre kiadta, így kiderültek a részletek. Eszerint a vádlott a tíz év alatt 36 bűncselekményt követett el, két gyermeket megerőszakolt, tizenegyet szexuálisan bántalmazott, tízet „megrontott”, tizenhármat fizikailag bántalmazott, egynek pedig veszélyeztette a testi épségét. Összesen tizenöten vallottak ellene. Volt, akit orális szexre kényszerített, másokat rávett, hogy a nemi szervét simogassák, vagy éppen ő „nyúlt hozzá” a fiúkhoz, illetve mutogatta magát nekik. Többekkel pornófilmeket is nézett. Ezenkívül többségüket rendszeresen ütlegelte, egy beszédképtelen fiút pedig többször kitett az otthon emeleti ablakpárkányára, és becsukta az ablakot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!